RSS

Minek nevezzelek?

Gondoltam összefoglalom az elmúlt időszak történéseit, ami J-t és engem illet. Az előző céges buli óta nem történt semmi, a szokásos együtt kávézáson, szünetelésen és villamosozáson kívül. Úgy érzem, h szerencsémre nem volt ott az év végi bulin. Előző este koncerten voltak, és gondolom szétcsapta magát. Az est ugyebár elég lagymatag volt, amikor pedig elindultam haza, akkor poénból írtam neki, h sajnálhatja, h nem jött, mert lemaradt a jó kajáról, társaságról és arról, h milyen szupercukin néztem ki. Aztán töröltem a komplett beszélgetést, mert úgy voltam vele, h úgy sem fog válaszolni. Nagy meglepetésemre nem így lett, hétfőn írt, h igen bánja, h nem volt ott, de nem fog rajta már keseregni, amúgy is, nekem nem kellene dolgozni? Írtam neki, és még jobban meglepődtem, amikor ismét érkezett válasz, mert hát facebook chat, bármikor olvashatja az asszony, ennek ellenére ment az adok-kapok. Nem írtunk semmi explicitet, de bárki, akinek több, mint három agysejtje van rájön, h itt azért több is van a dologban. Mikor végre mentem dolgozni, akkor jött a szokásos szünet, séta, kávé, egymás basztatása, lightos taperolás (nem, nem szokásom kollégák seggét fogdosni, vagy hagyni, h ők az enyémet megmarkolják), aztán jött a csütörtök, ami egyszerre volt vicces, feszélyező és fura. Dél körül az épületben hálózati problémák léptek fel, de csak bizonyos emeleteken, így míg ők szenvedtek, addig nálunk odalent minden rendben volt. Még poénkodtunk is, h ha így folytatódik a nap, akkor ott fog kikötni mellettem. Sétáltunk, beszélgettünk, visszamentünk, mindenki dolgozott, amikor egyszer csak tényleg megjelent odalent, leült és közölte, h már a wifi sem megy odafent. Fogalmam sem volt, h hogy kezeljem a helyzetet, mert hát mégis csak az irodában voltunk, emberekkel körülvéve, így disztingváltan kellett viselkedni, az meg nekünk nem mindig megy. Nem tudtam eldönteni, h azért kommentelgeti a munkáját, mert alapvetően ezt szokta meg vagy mert szerette volna felhívni magára a figyelmet. Az azért cuki volt, ahogy időnként odagurult megnézni, h én mit csinálok épp vagy megkérdezni, h mikor megyünk haza. (Amúgy nem értettem, h ha ennyire rossz volt a hálózat odafönt, akkor miért nem pakolt össze hamarab, és ment haza? Otthonról is el tudta volna indítani a telepítést a szerón.) Gyors handovereztem L-el, összepakoltunk és mentünk. A villamoson mindamellett, h megint egymást basztattuk volt egy pillanat, amit nem tudtam hova tenni. Ő leült, én álltam mellette, majd nekem dőlt, én meg elkezdtem a nyakát simogatni, egy szót nem szóltunk, és olyan jól esett, pedig nem szabadna.
Itt tartunk, és nem tudom, h szeretné, h történjen több csak nem tudja, h hogyan teremtse meg a helyzetet, anélkül, h nagyon erőltetett legyen vagy még sem akar többet. Nem tudom, h én hogy reagálnék, ha többet szeretne, mert hát na, utoljára amikor pasival voltam, akkor nem volt olyan csodás a helyzet, és ez azért elég mélyen megmarad az emberben.

Advertisements
 
Leave a comment

Posted by on December 10, 2017 in me

 

Boldog Szülinapot

Hétvégén anyu beugrott meglátogatni, így szombaton bejártuk az IKEA – Sugár – Árkád háromszöget. Te jó ég mennyi ember volt ott, helyenként lépni alig lehetett, éljen az ünnepi konzum. Persze ez elég kétszínű kijelentés tőlem, tekintve, h egy, én is vettem ajándékot családtagoknak, barátoknak, kettő, hétköznap mindenki dolgozik, így szinte csak hétvégén tud vásárolni, de akkor sem szeretem a tömeget. Illetve nem kimondottan a tömeggel van bajom, hanem azzal, h mennyire türelmetlenek az emberek. Mindenki azt hiszi, h ő fontosabb a másiknál, furakszik, tolakszik, lökdösődik, holott ha mindenki lenyugodna egy kicsit a picsába, akkor sokkal kellemesebb, és élvezhetőbb lenne az egész.
Azért így sem volt rossz, próbáltam nem a kreténekre figyelni, hanem anyura, beszélgetni, röhögcsélni, szimplán jól érezni magunkat. Rábeszéltem egy nagyon szép bőr cipőre, mert ő csak gondolkodott rajta, és ha rajta múlik simán visszateszi a polcra, és meghívtam sütizni ünneplésként. Persze azért nekem is kellett venni valamit, régebben mindig ellenálltam, aztán rájöttem, h neki ez fontos, h vehessen ilyenkor nekem is pár ajándékot. Így esett, h kaptam most zoknit (olyan öregnek érzem magam, amiért örülök egy csomag zokninak), pizsamát és bambuszpárolót. Most már csak jó gyoza és gombóc recepteket kell találnom.

Vasárnap azért el kellett beszélgetnem anyuval, mert még mindig azt csinálja, h ideállít annyi kajával, amennyit három nap alatt sem eszik meg, majd itt hagyja nekem. Ez alapvetően nem hangzik rosszul, csak, h én nagyon kevés kenyeret, húst és felvágottat eszek, ő meg pont ilyeneket “felejt” itt. Eddig szépen kértem, de most kicsit eréjesebben mondtam, h jó lenne, ha ezt befejezné, mert utálok kaját kidobni, de nem fogom megenni csak azért, h ezt elkerüljem. Ahelyett, h otthonról hoz három csomag felvágottat és zsömlét, h majd jó lesz neki vacsorára, inkább ne hozzon semmi ilyet, és napközben majd veszünk neki vacsinak valót. Megígérte, h jó, többet nem csinál ilyet. Kíváncsi vagyok, h ez tényleg így lesz-e.

Fel kellene hívni apámat, h megkérdezzem mi újság vele, de semmi kedvem. Mostanában megint olyan nyögvenyelős a kapcsolatunk, már sokadjára, és nem tudom, h hogyan lehetne ezen változtatni vagy, h kell-e egyáltalán. Gyökeresen más nézeteket vallok, mint ő, sok dologban nem értek egyet vele, és bár nem okozott fizikai fájdalmat, de rengetegszer bántott szavakkal. Mindez így összesítve pont elég arra, h ne nagyon akarjak a közelében lenni, és ne akarjam vele szorosan tartani a kapcsolatot. Lehet jövő héten erőt veszek magamon…

Ajánlom a Big Little Lies sorozatot, nagyon durván jó. Hűen mutatja meg, h kívülről mennyire tökéletesnek tűnik mindenki élete, belülről pedig mennyire más, de ez csak egy töredéke a történetszálnak. Az utolsó részben pedig olyan csattanó van, amire én speciel abszolút nem számítottam.

Két szám, amiket rongyorsra hallgatok mostanában:

 

 

 

 
Leave a comment

Posted by on December 10, 2017 in me, random

 

Utálom

Utálom, h minden észérv ellenére nem tudom kiverni a fejemből.
Utálom, h nem tudjuk békén hagyni egymást.
Utálom, h ennyire jó vele lenni.
Utálom, h fél szavakból is megértjük egymást.
Utálom, h jól esik hozzá érni, h jól esik ha hozzám ér.
Utálom, h vágyom rá.
De legfőképp, utálom, h rettegek attól, h mi történne ha közel engedném magamhoz.

 
2 Comments

Posted by on December 8, 2017 in me

 

Random kedvesség

Ma attól eltekintve, h iszonyat húzós napom volt történt egy nagyon kedves dolog. Az egyik debreceni kolléga, aki régen velünk dolgozott, de jó pár hónapja már másik ügyfélen van küldött nekem egy ajándékot. Semmi különös, csak egy 2018-as Deadpool naptár, de nagyon megörültem neki, annyira jól eső dolog az, amikor váratlanul és önzetlenül kedveskedik valaki.

 
Leave a comment

Posted by on December 5, 2017 in me, random

 

Current obsession

 
Leave a comment

Posted by on December 3, 2017 in me, random

 

Céges buli 2017

Tegnap este volt az idei éves céges buli, és bitang laposra sikerült. A helyszín ugyanaz volt, mint tavaly, a kaja és a pia is rendben volt, de az egész olyan semmilyen volt. Nem volt hangulat, nem volt pörgés, sőt mi több, inkább erőltetettnek és izzadságszagúnak tűnt. Annak ellenére, h félig beöltözős parti volt, a téma a ’20-as évek amerikájának divatja volt, azaz szesztilalom, Gatsby és társai. Szerintem az ötletet a hobbi nőgyógyászok baráti köre vetette fel valamelyik HR/Coms meetingen, mert jó néhány leányzónak le sem kellett hajolnia ahhoz, h kilógjanak a farpofái. Az estet idén amúgy egy magas, szőke csaj nyerte, akinek akkora szilikon mellei voltak, mint a fejem. Ő annyira nem értette, h a kor divatja miről szólt, szimplán magára rántott egy tollas fejdíszt, egy rózsaszín-fekete fűzőt, egy tüll “szoknyát” és egy pár neccharisnyát. Úgy nézett ki, mint aki pincérnői álláshirdetésre siet a Moulin Rougeba. Amúgy voltak azért olyanok is, akik tök jól voltak felöltözve, tényleg utána néztek, h akkoriban mi volt a divat. Főleg amúgy a fiúknak állt nagyon jól a fehér ing, csokornyakkendő, nadrágtartó kombó. Én tökre bírnám, ha ez picit többször köszönne vissza a hétköznapokban is, mert egy srácot nem láttam tegnap, akinek ne állt volna jól, de tényleg, nagyon cukik voltak.
Én persze nem öltöztem be, de így is nagyon sok dícséretet kaptam, h milyen jól nézek ki vagy, h milyen csinos vagyok. Sajne ez nem sokat segített az est hangulatán, így még 11 előtt leléptem, itthon aztán még megnéztem egy részt a Punisherből, majd ledőltem aludni.

Kicsit úgy érzem ez az erőlködés, ami a bulit belengte hűen tükrözi a cég jelenlegi állapotát, miszerint görcsösen próbálunk előre menni, holott az alapok sincsenek rendben, de ha ezt szóvá mered tenni, akkor te vagy a hülye, a begyöpösödött, aki fél a változástól, és nem kooperatív, pedig gyanítom, h mélyen, legbelül az összes manager is tudja, h szar a helyzet, csak nem meri bevallani, mert akkor szembe kellene néznie a saját hibás döntéseivel.

 
Leave a comment

Posted by on December 3, 2017 in me, work

 

Na ki volt az a balfasz, aki elszámolta magát, és előző vasárnap már elkezdte feldíszíteni a lakást, mondván, h már első advent van? Yapp, én. Egy laza két órás projekt volt átfesteni a mini gömböket körömlakkal, mert túl egyszerűnek találtam őket, aztán másnap még ugyanennyi idő volt fellógatni őket a lámpára, de megérte. Imádom, ahogy az üvegfák és a gömbök lógnak, mint ha lebegnének. Ma ugyan csak csomagolóért, és képkeretért mentem az IKEA-ba, de olyan szép gömböket találtam, h nem tudtam otthagyni őket. Este aztán ment a sufni tunning, mert, h elég nehezek, és nem maradt egyik sem a helyén, így eszkábáltam egy három pontos felfüggesztést, így már a lámpabúra kb. közepe alatt lógnak, nem csúszkálnak, és tök jól mutatnak. Ha már ünnep, az ajándékok kb. 98%-a is ott pihen a polcon, sőt, már be is csomagoltam őket. (Imádok ajándékokat csomagolni, ez az egyik perverzióm, kitalálni, h milyen lesz a papír, a szalagok, a névkártya, minden. Idén egy atom csillogós ezüst papírt találtam, hozzá fehér szalag és szürke-fehér bakers twine, a névkártyák pedig fehér alapon piros feliratosak lesznek. Már kinéztem a betűsítpust is, csak meg kell festenem őket. Szeretek ilyennel babrálni, mert mindig remélem, h az aki kapja érzi rajta, h szívem-lelkem benne van.) Szeretek készülni a Karácsonyra, de most még magamat is megleptem, h mennyire rendezett vagyok, h már itt tartok, így a december nem a rohangálásról, az idegeskedésről és hasonlókról fog szólni. Holnap amúgy elintézem a maradék 2%-ot is, hiszen ha már úgyis megyek a Vörösmarty térre a Gerbeaudba, h mamának megvegyem a kedvenc csokiját, akkor benézek a C&A-ba is, h találok-e anyunak szép pulcsit. Ha nem, akkor kap egy ajándékkártyát a kávé, arckrém, arcmaszkok és csoki mellé. Valamelyik nap pont szóba került az ajándékozás, és B olyan lekezelően mondta, h ő soha nem venne ajándékkártyát, hanem inkább választ valamit. Őszintén, szerintem ez egy borzalmasan önző és sznob hozzáállás. Ez olyan tipikus, majd én jól megmutatom attitűd, ami abszolút nem veszi figyelembe, h a másik ember ízlése változik, és nem biztos, h ami tetszett neki tavaly, az jó lesz idén is. Nem egyszer történt meg velem is, h olyan ruha vagy termék tetszett meg, h még én is meglepődtem.

Mivel úgy néz ki idén én csinálom a sütit, mert anyu estis lesz, ezért hétfőre már megrendeltem a Tescot, h hozzon nekem lisztet, cukrot és mindenféle alapanyagot, h ezekért se az utolsó pillanatban kelljen rohangálnom. Alapvetően nem szeretek boltba járni, amikor sokan vannak, de az ünnep közeledtével még szörnyűbb élmény az egész, így ha tehetem előre tervezéssel elkerülöm a forgatagot.

A héten odabent letudtam a kötelező karácsonyi csapat vacsora meghívókat. Debrecenbe nem vagyok hajlandó lemenni, a pestinél pedig kibújtam az egész alól azzal, h már így is sűrű a hét, nem fér bele. Ami részben még igaz is, de ha nagyon akarnék, akkor el tudnék menni, csak nem akarok. Nem szeretem azokat az embereket, hamisnak és álszentnek tartom őket. Olyanok, mint akik megragadtak a gimis korszakukban, klikkekbe tömörülnek, és akiről úgy ítélkeznek, h nem elég menő, azt nem veszik be a bandába.

Szombaton éves céges buli. Valamelyik zseni kitalálta, h legyen Gatsby témájú. Nem értem miért kell erőltetni, h tematikus legyen egy céges buli. Arról nem is beszélve, h az 1920-as évek divatja nagyon kevés mai nőnek áll jól, így kíváncsi leszek, h milyen csodás mellényúlásokat láthatunk majd az est folyamán. Tavaly is volt pár erős szett, azt hiszem a piros lakk csizma, neccharisnya, piros lakk bőrgatya és csöcsvillantó felsőt viselő leányzó volt a nyertes. (Még mindig vallom azt, h dress for the body you have, not for the body you want. Persze jó dolog kísérletezni, és éljen a pozitív testkép, de azon sem ártana elgondolkodni, h csak azért, mert rámjön biztos, h hordanom kell-e.) V-vel és G-vel megbeszéltük, h megyünk, jó lenne egy szolidabb estét produkálni, mint tavaly, amikor kb. csodával ért fel, h nem hagytam el semmimet, nem törtem össze magam és hazataláltam. Bár jó lett volna vele is lenni kicsit, de J nem jön, előző este koncetre mennek, ahol valószínűleg úgy szétcsapja majd magát, h az egész hétvégét regenerálódással fogja tölteni.

Hjaj, alig várom már, h hosszabb legyen a hajam, úgy hiányzik, h összefogjam, befonjam. Aztán amikor hosszú lesz meg azon fogok nyünyörögni, h milyen jó a rövid haj, mert sokkal gyorsabban végzel a hajmosással, szárítással stb. Sose jó, ami van.

 
Leave a comment

Posted by on November 30, 2017 in me, random, work