RSS

New year, new me?!

Ha nekem pár hónapja bárki azt mondja, h én a februárt azzal fogom tölteni, h hóban, esőben, hidegben, latyakban, este, egyedül 8 meg 9 km-ereket fogok gyalogolni, akkor szerintem kapásból pofán röhögöm az illetőt. Pedig ez történt ma is, szakadó hóban, meló után, este, egymagam elmentem, és lesétáltam 8,5 km-ert. Amikor hazajöttem, akkor pedig a fáradtságot elnyomta az érzés, h ez az, megy ez, nincs kifogás keresgélés, nincs nyígás, menni kell és csinálni.

Már csak az étkezési szokásaimat kell rendbe szednem, na meg valahonnan szerezni egy nagy adag türelmet. Hosszú évek alatt sikerült így eltunyulnom, így irreális az elvárás, h pár hónap alatt mindezt korrigáljam, de valahol mégis ott motoszkál benne, h jaj már nem itt kellene tartanom, nem így kellene kinéznem, nem ennyit kellene bírnom stb. Hjaj, nem lesz ez egy könnyű menet.

Advertisements
 
1 Comment

Posted by on February 14, 2018 in me

 

Lol

Ma is elmentem lesétálni a 8 km-met a Népligetbe, és véletlenül sikerült megzavarnom egy párocskát orál közben. A csaj vöröslő fejjel pattant fel, a csávó pánikszerűen elkezdte igazgatgatni a gatyáját, én meg halkan kuncogtam. Gyerekek, legközelebb ne egy sétaösvénytől pár méterre lévő, gyér bokorzattal körbenőtt fa mellett essetek egymásnak vagy legalább legyen annyi lélekjelenlétetek, h a fa túloldalára álltok. Amúgy abszolút nem vagyok ellene az ilyeneknek, csak tényleg, ésszel kell csinálni.

A séta jól esett, pláne így, h még világosban indultam, és a parkosabb részeken is jártam, nem csak a fullon kivilágított, betonozott utakon. Rájöttem, h naplementéhez képest legalább egy, ha nem másfél órával hamarabb kell elindulnom. Akkor még vannak a parkban, de már nem olyan sokan. Persze alapvetően tudom, h mindenki magasról tojik arra, h mit csinál a másik, de valahogy engem akkor is feszélyez a tudat, h más látja, ahogy sétálok, vagy ahogy csak 30 másodperces kis futásokat szoktam beiktatni, mert többre nem vagyok képes. De majd lesz jobb is. Év végére szeretnék eljutni oda, h le tudjak futni egyhuzamban öt km-ert anélkül, h a végén a halálomon lennék.

 
Leave a comment

Posted by on February 10, 2018 in me

 

Nap végére

Hosszú volt ez a nap, de végül sikerült összeszednem magam. Ebéd helyett kimentem sétálni egy nagyot, kicsit kiszellőztetni a fejemet, ami sokat segített. Ezen kívül az egómnak elég jól esett, h én jöttem rá, h mi a baj az egyik excellel, nem pedig B, aki bár nagyon bírom a búráját, sokszor úgy áll a dolgokhoz, h ki ha ő nem.

A team meetingünk ismét érdektelen volt számunkra, a hasznos információ nagyjából 10 perc volt, az összeröffenés pedig több mint egy órás. Olyan az egész, mint valami rossz gimnazista színtársulat előadása. Teljesen olyan érzésünk van, h ők már réges rég megbeszélték egymással a dolgokat, csak a meeting kedvéért előadják, h jaj akkor mindenki számoljon be arról, h mi történt a héten a clientjénél, miket csinált stb. Még pár hét és azt is el kell majd mondanunk, h mit ebédeltünk az elmúlt pár napban. Azért jó kislány voltam, és foglaltam időpontot a TL-nél, h beszélgessünk kicsit, egyrészt, mert tényleg érdekel, h jött-e rám visszajelzés, ha igen akkor mi, másrészt, nem akarom kihúzni magam minden alól, mert az igen csak rosszul veszi ki magát.

J azt hittem, h ma egész nap HO-ban lesz, mert reggel dokinál kezdett a szeme miatt, de írta, h hamar végzett, így inkább bejön, a kezében lévő szatyrot pedig rögtön át is adta nekem. Még pár hete kértem meg, h mivel úgyis járnak Tescoba, nézze már meg, h van-e egy bizonyos keksz fajta, és ha talál, akkor vegyen belőle nekem. A háttérsztori az, h amikor karácsonykor vittem haza ilyen kekszet, akkor mamának annyira ízlett, h azóta többször is említette anyunak, az otthoni Tescoban viszont nincs. Mivel ritkán szoktam rendelni tőlük, és két doboz kekszért nem akartam bejárni a várost, ezért kértem meg J-t. Azt hittem, h elfelejtette már, és majd emlékeztethetem jövő héten, de reggel kellemeset csalódtam. Megköszöntem, aztán megkérdeztem, h miért tett egy extra kört, ráért volna a hétvégén is, amikor mennek bevásárolni. Mondta, h ja, lehet egyszerűbb lett volna, de már mindegy. Nem tudom, h hirtelen felindulásból ugrott be ma boltba vagy azért, h ne kelljen magyaráznia az asszonynak, h egy kollégának tesz szívességet. Délután amúgy négy körül le akartam lépni, de betaláltak pár dologgal, így kicsit később indultam. Megbeszéltük, h búcsúcigi a főbejárat előtt. Kimentem, beszélgettünk, majd közölte, h akár haza is vihet, ha már úgyis kocsival van. Hárítottam, h de hát az kitérő, és amúgy sem találna haza tőlem, mert fogalma sincs, h merre kell menni. Közölte, h ez igaz, így végül kiegyeztünk abban, h elvisz a Hungária/Kőbányai út kereszteződésig. Bevallom azért mentem bele, mert egyszerűen elegem van abból, h azon parázzak, h jaj ha most ezt vagy azt teszem, akkor mit fognak szólni mások. Kollégák vagyunk, nehogy már baj legyen, h elvisz kocsival egy darabon. Egyszerre volt amúgy kellemes, nyugodt, és szokatlan is így kettesben autózni. Nem mondom, h nem tudnám megszokn.

 
Leave a comment

Posted by on February 9, 2018 in me, work

 

Alone

Legtöbbször nincs bajom azzal, h egyedül vagyok, jelenleg ezt dobta az élet, nem hiszem, h életem végéig így fog maradni, ezért nem is görcsölök rajta, h hú vajon mikor talál rám leendő párom, de vannak napok, amikor viszont rettentően érzem, h egyedül vagyok, napok, amikor nagyon kellene, h valaki erősen átöleljen, h ne essek szét, napok, amikor szükségem lenne arra, h érezzem, h szeretnek, és nem barátilag. Ez ma egy ilyen nap.

 
Leave a comment

Posted by on February 9, 2018 in me, random

 

Egy idegbajjal kevesebb

Tegnap megvolt a vérvétel, így ma mehettem a dokihoz megbeszélni az eredményt. A legrosszabbra készültem, lélekben már azt vízionáltam, h cukorbeteg vagyok, és mi mindent kell majd elintéznem, mennyi mindenről kell majd lemondanom stb. Röpke másfél órát ültem ott, mire végre bejutottam, és nagyon meglepődtem. Alapvetően nem, h nem rosszak az eredményeim, hanem kimondottan jók. A legtöbb értékem a megfelelő tartományban van, így nem hogy cukros, de még inzulinrezisztens sem vagyok, amin őszintén meglepődtem. Pár értékem nem megfelelő, pl vashiányos vagyok és van egy hormon, ami nincs rendben, így valószínűleg pajzsmirigy probléma áll fenn. Kaptam is beutalót ultrahangra és endokrinológiára, majd meglátjuk mit mondanak a szakik. Aztán jött a következő meglepetés, éves vizsgálaton a melóhelyen azt mondták, h túl magas a vérnyomásom, most a doki kétszer is megmérte és okés volt. Azért írt fel egy enyhe vérnyomáscsökkentőt, mert a tartomány felső értékhatárán voltam, de mondta, h ez nem vészes. Totál nem erre számítottam. Mikor végeztem felhívtam anyut, h ne izguljon, nem vagyok cukros, persze örült nagyon.

A mai nap amúgy fura volt, konkrétan nem tudtam lerázni J-t. Munkaidőben el kellett ugranom egy boltba, ami ott van a Budafoki úton, beszélgettünk, mondtam neki, h most lelépek, kérdezte hova megyek, válaszoltam, mire közölte, h mikor indulunk. Végül tényleg eljött, majdnem egy órát voltunk távol. Később mikor beszélgettünk ki volt akadva, h este egyedül sétálgatok a Népligetben. Mondtam, h vigyázok, de ki kell mozdulnom, és nem akarok a házak között mászkálni, meg direkt nem hallgatok zenét, figyelek stb. Meló után pedig ismét megvárt, h legalább egy darabon együtt villamosozzunk. Gyanítom, h csak én pörgöm fejben túl ezeket a dolgokat, mert hát hajlamos vagyok arra, h mindent agyon elemezzek, de valahol akkor sem tartom ezt csak barátságnak az ő részéről sem.

L az agyamra megy jelenleg, olyan mint ha mindent elfelejtett volna, és a legalapvetőbb dolgokat kellene újra átbeszélni vele. Ma picit le is basztam, h ne spammeljen már, és, h több mint egy év elteltével ne emlegesse már azt, h az előző munkahelyén hogyan kezelték a dolgokat. Már nem ott dolgozik, szal lassan felejtsük már el az ottani hozzáállást, és vegyük fel az itteni ritmust. Köszcsi.

 
Leave a comment

Posted by on February 7, 2018 in me, random, work

 

Zanzaaaa

Nincs kedvem külön-külön foglalkozni ezekkel a témákkal most, így inkább csak egyben leírom, ahogy épp eszembe jut. Mozgalmas hét volt, melóban kezdünk kicsit felpörögni, még nem vagyunk ott ahol előző év végén befejeztük, de azért érezhető, h most már elmúlt az évkezdés. L a héten nagyon szétszórt volt, pénteken érezte is, h vékony jégen táncol, már kérdezni is alig mert. Volt, h átdobtam neki egy mailt, ami egy csatolmányból és két szóból állt, majd rákérdezett arra az infóra, amit a két szó tartalmazott. Ennyi erővel minek írom le? Nem vagyok a fölösleges keménykedés híve, de a héten áttértem arra, h ha kérdez, akkor nem mondom meg mindig a választ, hanem leírom, h hol találja vagy, h olvassa át mégegyszer a dolgokat, és akkor rá fog jönni magától is. Nem szeretném elűzni, mert amikor formában van, akkor tök jól lehet vele együtt dolgozni, és vannak jó ötletei, csak időnként kiidegel a rengeteg kérdésével.
A héten amúgy az OPM-ünket is lebasztam, nem durván, de azért jeleztem, h már megint nekem kell olyasvalami miatt kapkodnom, amit előre jeleztem, csak megint nem figyelt rám senki. Van egy report, amit negyedévente szállítunk a clientnek. Tavaly hatalmas hiszti volt belőle, mert nem tetszett nekik a formátum, használhatatlannak titulálták stb. Ezek után jött az infó, h majd lesz helyette másik. Év elején rákérdeztem, h a régi formátumban kell-e még a report, nem jött válasz, majd csütörtökön szóltak, h hol a report?! Na ekkor picit eldobtam az agyam, és bár diplomatikusan, de kellő nyomatékkal jeleztem, h már megint nem áramlik kellően az infó, és ennek köszönhetően jön a kapkodás. A vicc az, h az accesseink nem működnek, így nem férünk hozzá a raw datahoz, ami ugye nem lett volna gond, ha még az első héten kiderül. Így most jön a futva fosunk tipikus esete…

Sajnos J és a csapat is ezzel küzd részben, mert a projektesek csak beszélnek, h mindent elintéznek, de azt se tudják az esetek többségében, h merre vannak arccal előre. Minden tegnapra kell, és nem értik meg, h attól, h verik az asztalt nem fognak gyorsabban elkészülni a taskokkal, nem lesznek meg hamarabb a szerverek, nem fog jobban haladni a migrálás. Séták alatt párszor kiadta magából, h mennyire elege van éppen ebből vagy abból. Hiába mondom neki, h ne húzza fel magát ennyire ezeken, mint tudjuk ez azért nem ilyen egyszerű, nekem is nehezen megy, h megfogadjam a saját tanácsom. Amúgy a séták segítenek, az a 15-30 perc, amíg kint lófrálunk, és beszélgetünk kicsit kizökkent a melóból, még akkor is, ha épp clientes vagy céges dolgokról dumálunk.
Ami kettőnket illet, ahhoz képest, h ezelőtt mennyire intenzíven toltuk a flörtölést jócskán visszább vettünk, de nem mindig sikerül megmaradnunk a barátság határain belül. Óvatos beszólogatások vannak, nagyon ritkán egy-egy érintés. Bízom benne, h idővel majd el tudjuk engedni ezeket, h a barátság megmaradjon. (Azért nagyon halkan jegyzem csak meg, h szerintem mi ketten sokkal cukibbak lennénk együtt, mint ők ketten valaha lesznek.)

A héten elmentem és sétáltam 8 km-t, ami tudom, h nem sok, de azért nem rossz teljesítmény egy ilyen kis krumplitól, mint én. Úgy érzem, h a 8-10 km lesz most az a tartomány, ami nekem megfelel, és ahelyett, h a távot növelem hétről-hétre, inkább az időmet akarom inkább lentebb tornászni. A héten ha megjön a vérvétel eredménye, akkor beszélek a dokimmal, szerintem már most nem árt elkezdenem valami bogyót szednem a vérnyomásomra. Pénteken nagyon felborult a szervezetem, többször felbasztam magam apróságokon, és volt egy fél óra, amikor a bal szememre alig láttam, mert vakfoltok úszkáltak előttem a levegőben, és fájt a fejem. Ha ez nem magasvérnyomás, akkor nemtom mi. Beszéltem ma anyuval, és végül mégis csak elmondtam neki, h mi a helyzet, így abban maradtunk, h szerdán majd felhívom, ha már többet tudok. Mondta, h megérti, h nem akartam elmondani, h ne aggódjon, de azért kaptam egy kis lebaszcsit is, h hát mit képzelek magamról, h ilyeneket elhallgatok.

Amúgy ég és föld a különbség anyukám és apám hozzáállásában. Ma meglátogatott az öreg, és sokat elárul a kapcsolatunkról, h én alig vártam, h elmenjen, ő pedig ajándékba egy whiskeyvel töltött vajkaramellás cuccot hozott nekem. Nem szeretem sem a whiskeyt, sem az alkohollal töltött/átitatott édességeket. Sebaj, legalább az évi egy kötelező találkozót letudtuk.

Most pedig megyek, és megnézem a Mononoke hercegnőt, mert csak.

 
Leave a comment

Posted by on February 3, 2018 in everythinginbetween, me, work

 

Első lépések

Mivel február elejére kaptam csak időpontot vérvételre, és az még csak a kezdet lesz, utána biztos kell majd még terheléses inzulin vizsgálat, na meg sok olyan, amiről még nem is tudok, úgy gondoltam, h addig sem tétlenkedem. Ártani úgy sem árt, ha többet mozgok, és barátkozom a 160 grammos szénhidrát étrenddel. Szal szépen olvasgattam erről szóló blogokat, személyes tapasztalatokat, étrendeket nézegettem, vettem két szakácskönyvet, amik direkt erről szólnak, összeraktam egy excel táblázatot, amit majd kinyomtatok, h kéznél legyen főzés közben, ma pedig elmentem sétálni. Nem olyan lődörgős, andalgós sétára, hanem egy picit tempósabbra, h azért kicsit dolgozzon a szervezetem, és kurvára élveztem! A napsütést, a kellemes hűs levegőt, h kint vagyok. Nagyon cuki volt az idős néni és bácsi, akik kézenfogva sétáltak (vagy hát inkább csak totyogtak), és nem tudom ki örült jobban, a hozzám szaladó kutyus, vagy én amikor megsimogattam, de imádtam ezeket a pillanatokat. A lábamon keletkező hólyogokat már kevésbé, de ha találok itthon olyan csukát, amit gond nélkül fel tudok húzni, és ilyen idő lesz holnap is, akkor megint elmegyek ténferegni. Há, még a végén tényleg összejön ez a new year, new me bullshit.

 
Leave a comment

Posted by on January 27, 2018 in me