RSS

Monthly Archives: December 2016

Year end with a bang

Azt hiszem az eddigi pozitív kis hangulatot sikerült ma kinyírni. Facebookon van egy csoportbeszélgetésünk, ahol benne van szinte mindenki, aki az ügyfelünkre dolgozik. Ma arról ment a diskurzus, h a fél banda göthös, jaj hát nem is lesz mit csinálni, mert nem lesz, aki munkát generáljon az AO-nak. Innen sikerült eljutni egészen odáig, h az AO feje közölte, h mi OM-en csak maileket forwardolunk. Próbáltam felvilágosítani, h azért, mert őket nem érinti a munkánk 98 %-a, és ezért nem látják, h mit csinálunk, az nem azt jelenti, h egész nap csak henyélünk. Ezek után jött az a reakció, h igaz, időnként exceleket is töltögetünk. Annyira ledöbbentem, h inkább nem is reagáltam. Zs viszont igen, beírta, h ez aztán az igazi csapatmunka, amikor egymás melóját fikázzuk, az egyik AO-s leányzó pedig megtoldotta annyival, h ez tényleg undira sikerült. Zs-vel utána külön beszélgettünk, h igen, az AO feje sokszor fasz, és ő nem bírja ilyenkor elviselni, amikor titkárnőnek nézni az OM-et, meg amúgyis megnézné, h mit csinálnának, ha mondjuk egy hétig nem dolgoznánk. Próbáltam nyugtatni, h eddig is érezhető volt ez a hozzáállásán, ne húzza fel magát rajta, de szerintem otthon eléggé tombolt.

Szakmailag mind G (AO feje) és J is nagyon ott vannak, de emberileg nagy hiányosságokkal küzdenek. Elég nagy a különbség a baráti beszólogatás, és a straight on lenézés között. Mindkettőt beraktam a seggfej kategóriába, és nem kívánok velük foglalkozni. Szerencsére privátban egyikkel sem kell, munkaügyileg pedig meg tudom oldani, h mástól kérdezek. Azt hiszem azon törekvéseimet, h kicsit kedveskedjek a csapatnak beszűntetem. Ha csinálok is sütit vagy egyebet, akkor majd kapnak az SDM-ek, a changesek, a többiek meg mehetnek a picsába. Elegem van abból, h illemből olyan emberekre is időt, energiát pazaroljak, akik nem érdemlik meg.

 
Leave a comment

Posted by on December 31, 2016 in me, work

 

Ünnepi zanza

Hű, sok lesz, azt se tudom, h hol kezdjem. Melóügyileg talán kezdenek kicsit megnyugodni a dolgok. Nem mondom, h egyenesben vagyunk, de az enyhe pozitív tendencia továbbra is megvan, és ez azért reménykedésre ad okot. L továbbra is szorgos, időnként kicsit figyelmetlen, de nagyon igyekszik, és még mindig azt látom rajta, h szeretne jól dolgozni.
A héten volt egy rövidke beszélgetésem G-vel. Ő továbbra is bullshittelésben a legjobb, meg utazgatásban, esküszöm, h több időt tölt úton, mint az irodában. Jeleztem neki, h nem szeretnék a jelenlegi pozíciómban megöregedni, és a mostani infóim alapján melyik irányba szeretnék elmozdulni. Erre közölte, h csak akkor mehetek el, h ha nem csak megvan a helyemre az illető, hanem be is tanítottam. Közöltem vele, h ezt most felejtse el, és utaltam arra, h amikor K elment, akkor őt először nem sikerült pótolni, majd kaptuk helyette P-t, aki inkább volt biodíszlet, mint munkaerő, így én sem fogom megvárni, amíg ők kegyeskednek találni a helyemre valakit. A válasz az volt, h dede, neki ez az elképzelése, mire csak annyit reagáltam, h jó, akkor cégen kívül folytatom a pályafutásom, mert nekik hónapok alatt sikerül általában embert találniuk, én meg annyit nem fogok várni. Természetesen nem tetszett neki a válaszom, és abban maradtunk, h erre még visszatérünk. Az az ember annyira idióta, h az hihetetlen, úgy csinál, mint ha ez a cég lenne a világ legjobb munkaadója. Segítek, nem az. Nem rossz, de nem is a legjobb, és ahelyett, h meghallgatnák a lentről jövő kritikát, panaszt, visszajelzést csak mennek a fejük után, h majd a management így, meg a management úgy. Aztán csodálkoznak, h nagy a fluktuáció.

A lakás kezd egész pofásan kinézni. A fürdő kész, na jó, egy zuhanyfejet és gégecsövet még vennem kell, de ezek már apróságok. A háló alakul, a két éjjeliszekrényt és komódot már összeszereltem, az ágykeretet a következő héten veszem kezelésbe. A már átszállított ruhákat is elpakoltam. Persze még nem okés a rendszer, h mit hova, de szerettem volna, ha nem gyűrődnek tovább a bőröndökben. Ma voltam matracot nézni, lefeküdtem és azt hittem fel sem kelek onnan. Hihetetlen volt a különbség a jelenlegi fekhelyem (egy kituggyahányéves franciaágy), és a hiperszuper, zónákra osztott matrac között. Ráadásul pont akció van a Jyskben, így kb. 30%-ot spórolok, ha most veszem meg, ami azért nem rossz egy százezres tételnél. A héten kitakarítottam a konyha egy részét, esküszöm nem értem, h hogy tud valaki úgy főzni, h még a szekrényajtó belseje is zsírfoltos. Amúgy ha nem pityeregtem volna egy órát, akkor az egész konyha meglett volna, de aznap kicsit megbillentem érzelmileg, és így jött ki a lépés. Azért nem rossz teljesítmény a takarítás + átvitt dobozok és konyhai cuccok elpakolása.

Hogy miért billentem meg? Mert próbáltam felnőtt lenni, és furán sikerült. Ugye az elmúlt hetekben már abszolút nem kerestem J társaságát, moccon töröltem, amikor pedig kint volt, akkor nem álltam le vele beszélgetni, mert ezt éreztem helyesnek. Igazából tudom, h ez nem e-mail téma, de nem sikerült egyedül elkapnom, h face to face megkérdezzem, így maradt az elektronikus forma. Írtam neki egy mailt, h egyszer megbeszélhetnénk, h hányadán állunk, mert nem igazodok ki rajta, és nem számonkérem, nem lebaszom, hanem tényleg csak tisztázni szeretném a dolgot. Erre kaptam egy olyan seggfej választ, h csak lestem.
Közölte, h ő nem kerül engem (nem a lófaszt), viszont azt érzi, h én kerülöm őt (ebben van igazság), de van valami, amit azonnal fejezzek be és állítsak magamon, ez pedig a fenékbe rúgdosás. A sima macerálást (mit amikor még csak nem is találkoznk???) még csak-csak elviseli, de ezt már nem.(Flashback: nem tudom, h hogy indult, de még az elején, amikor elkezdtük piszkálni egymást, akkor jött, h ő időnként lökdösött, én meg finoman seggbe rúgtam vagy úgy csináltam, mint ha arra készülnék. Nem azt kell elképzelni, h földre vittem és teli erőből rúgdostam.) Azt írta, h konkrétan fizikai fájdalmat okozok neki (persze a múltkor még az volt, h semmiféle fizikai fájdalom nincs, és csak úgy csinál, mert szeret drámázni), amit nagy kisfiúként elvisel, de ne csodálkozzak, ha majd egyszer ő is így fog hozzám állni. A zárómondat volt a legszebb, annak veszem ezt, aminek akarom. Az egészre csak annyit válaszoltam, h ha valaki fültől fülig vigyorogva azt mondja, h nana, óvatosan, mert kihúzod a gyufát, akkor az pont nem úgy jön le, mint ha épp szenvedne, és too much lenne a dolog, de ok, befejeztem.
Bevallom elég szarul esett, h próbáltam normális lenni, és cserébe ez volt a reakció. Elküldtem a levelet A-nak, aki közölte, h felbaszta magát rajta kicsit, mekkora seggfej tuggyuki és, h innentől kezdve tartsam a három lépés távolságot. Mondtam neki, h tekintve, h ugyanarra a clientre dolgozunk ez elég nehéz lesz, már csak a reggeli/délutáni csapatos kávézgatásokat tekintve is. Hát na, szar érzés az egész, de nagylány vagyok, majd feldolgozom, és az biztos, h egy életre megtanultam, h házi nyúlra nem lövünk, nagyon nem. Amúgy annak ellenére, h E azt mondta a múltkor, mikor kísért haza, h neki nem jön be J, és gusztustalannak tartja ahogy viselkedik, a testbeszéde egészen másról árulkodik. Egészségükre…

 
 

:(

Magamnak kerestem a bajt azzal, h pár hónapja belementem ebbe az egész flörtölősdibe, ami aztán kicsit eldurvult, majd semmivé vált. Nem keresem a társaságát, nem akarom keresni a társaságát, de hazudnék ha azt mondanám, h nem örülök kicsit sem, amikor összefutunk. Ma is többször voltak véletlen találkozások, semmi különös, mivel én nem állok le vele beszélgetni, ő meg nem töri magát, h marasztaljon, de ha úgy hozza a helyzet, akkor ugyanúgy beszól, vigyorog rám vagy akár hozzám ér.

Tegnap is és ma is együtt mentünk egy darabon haza. Nem így terveztem, tényleg nem, de tegnap amikor sétáltam utólért az egyetemnél, nem szólt hozzám, hanem mellém lopakodott, én meg csak azt vettem észre, h a mellettem jövő alak nem előz meg, oldalra néztem és ott vigyorgott. Mesélte, h megy terepszemlére, mert hálózatot épít egy ügyvédi irodának, nekem kb. meg sem kellett szólalnom. Aztán én le akartam kanyarodni, megálltam, h elköszönjek, erre tovább mesélt, és bár nem ácsorogtunk ott fél órát, de pár percig még így is húzta a dolgot. Pedig semmi fontos mondanivalója nem volt.
Ma a másik villamos felé mentem, mert elugrottam a lakáshoz, reméltem, h nem futok össze vele, hiszen tudom, h általában ezen a vonalon jár haza ő is. Már majdnem a feljárónál jártam, amikor kikanyarodott elém, direkt nem szóltam, h hát ha felér és pont elkapja a villamost. Nem így lett, felértem, ott cigizett, köszöntem és mentem tovább. A vili nem nagyon akart jönni, ő viszont igen, beszélgettünk, bár én azzal voltam inkább elfoglalva, h kiszedjem valahogy a cukorkát, ami felragadt az ínyemhez, ő meg csak vigyorgott azon, h mit szenvedek. Végre megjött a villamos, persze jó tömött volt, felpattantam, nem egymás mellé kerültünk, így nem beszélgettünk, én még csak rá sem néztem. Aztán egyszer csak mögöttem volt, éreztem ahogy átnyúl felettem, a következő pillanatban pedig már háttal állt. Ekkor jött a felismerés, h tényleg meg kellene barátkoznom a gondolattal, h semmi nem lesz köztünk, mivel le merem fogadni, h ha E állt volna ott, akkor esze ágában nem lett volna arrébb menni, és kihasználta volna a helyzetet. Szerencsére pár megállót megy csak, hallottam ahogy odadob egy hellót, de nem volt időm válaszolni.

Szar dolog a felismerés, h milyen könnyen lép túl rajtad a másik, h mennyire nem jelentesz már neki semmit.

 
Leave a comment

Posted by on December 13, 2016 in me, whining

 

Szeretem az Anyukám

Ma van anyu szülinapja, mivel sejtettem, h délelőtt elmennek meglátogatni mamát, ezért csak délután hívtam fel. Annyira cuki ahogy örül egy ilyen apróságnak is. Azt gondolta, h biztos el fogom felejteni, mert a lakás lefoglalja minden gondolatomat, és ettől csak még jobban örült a hívásnak. Beszélgettünk arról, h mikor jönnek végül Pestre, h én mikor tudok hazamenni, h mit főzzön, mit hozzon, mert hát szerinte engem állandóan az éhhalál kerülget. Bár sajnálom, h kicsit amolyan félkész lesz csak a lakás, hiszen a nappali és az előszoba üres lesz, de szeretném végre megmutatni neki a lakást. Már most rám pirított, h ne vegyek meg mindent, ami kell, mert ő is szeretne besegíteni, mint ha eddig nem azt tette volna. Azért megnyugtattam, h elég hosszú még a lista, neki is jut róla vásárolni való. Apropó vásárlás, fura, eddig minden évben már hónapokkal a szülinapja és Karácsony előtt tudtam, h mit szeretnék neki ajándékozni, de idén semmi értelmes nem jut eszembe. Nem szeretek olyan ajándékot adni, aminek az illető nem veszi hasznát, vagy csak egy újabb lom lesz a lakásban. Szerintem idén a teljesen snassz ajándékkártya mellett döntök, nem valami kreatív, de legalább azt vesz belőle magának, amit szeretne. Veszek mellé valami finom csokit, szépen becsomagolom, úgyis tudom, h azt fogja mondani, h nem kellett volna, mert most van elég kiadásom, de üres kézzel csak nem állíthatok haza.

Még két hét, és végre mehetek haza. Alig várom, de próbálom nem túlságosan beleélni magam, mert olyankor mindig történik valami rossz, pl. lebetegszek vagy leáll a komplett MÁV, esetleg jön valami brutális havazás. Azért jó arra gondolni, h két hét múlva ilyenkor már a családdal lehetek. Nem mondom, h állandóan hiányoznak, mert az túlzás lenne, de időnként jó lenne csak úgy felugrani anyuhoz, vagy meglátogatni mamát, anélkül, h 3 órát zötykölődnék egy vonaton.

Lassan, nagyon lassan talán kezdenek megnyugodni körülöttem a dolgok, így végre megbarátkozhatok az ITIL vizsga gondolatával, össze kell még szedni hozzá az anyagokat rendesen, de túl kell esnem rajta. Utána jó lenne visszaszokni a nyelvtanulásra, csak foglalkoztatja a fantáziámat az a svéd nyelv, meg hát milyen király már, amikor elmondhatod magadról, h az anyanyelveden kívűl három másik nyelvet is beszélsz. Ezen kívül bele kell ásnom magam az IT infrastruktúrába rendesen, h jobban értsem, h mit akar a kedves megrendelő. Persze könnyebb lenne, ha valaki segítene, de hát nem vagyok elég menő, cuki, tudomisénmicsoda ahhoz, h rám időt szánjanak a srácok. Mondjuk lehet megkérdezem A-t a csapatból, h ha időnként van kérdésem, akkor hozzá mehetnék-e. Elsőre nagyon kis szimpatikus csajnak tűnt, nem is értem, h hogy bírja a fiúkat elviselni egész nap.

WH innentől kezdve nem WH. Egy szimpla seggfejnek nem jár semmiféle megkülönböztetés, így mostantól csak J lesz. Jelenleg azt hiszem a feldolgozás dacos korszakában járok, amikor a jelenléte automatikusan a baszódj meg gondolatot váltja ki belőlem. Legszívesebben beolvasnék neki, h mekkora egy seggfej (bár ugye tegyük hozzá, h én meg belementem a játékba, így nem kizárólagosan ő a hibás). Egyelőre még sikerült elkerülnöm, h megtegyem, de nem kizárt, h ha nagyon felhúz valami hülyeséggel, akkor megmondom neki. Kár lenne, mert talán pont kezd kicsit összébb kovácsolódni a csapat, nem szeretném elrontani ezt a folyamatot, majd meglátjuk mi lesz.

 
Leave a comment

Posted by on December 10, 2016 in everythinginbetween, me

 

Seggfej

Kezdem a jóval, G a security managerünk és A, az egyik leányzó, akinek készítettem mikulás csomagot odejött hozzám, és kaptam tőlük csokit és csomagot. Nem számítottam rá, és nagyon jól esett, annyira kedves volt tőlük. A-tól is kaptam, mondta, h azért csak ma, mert ő eredetileg így tervezte, és nem tudta, h én már hétfőn beviszem az ajándékokat.

L, az új kolléga eddig kimondottan pozitív benyomást tett rám. Kérdez, érdeklődik, figyel, ha magyarázok neki, jegyzetel. Túl vagyunk az első nagyobb hibán, véletlenül lezárt pár ordert, amit nem kellett volna, de megoldottuk.Próbáltam nyugtatni, h ne vegye ennyire a szívére a dolgot, én is hibáztam, fogok is még, ettől még nem áll meg a világ.

Na és akkor a fura/WTF/baszódjmeg rész. Délután iszonyat álmosság tört rám, egy darabig küzdöttem ellene, aztán úgy döntöttem, h iszok egy kávét. Csacsogtunk kicsit a leányzóval, aki kiszolgált, és azzal zártuk a beszélgetést, h úgy se tudom megtalálni Facebookon. Elvettem a kávémat, mire kiértem a főbejáraton már be is jelöltem, sétáltam, majd visszamentem a kávézóba eldicsekedni, h vagy én vagyok nagyon jó detektív vagy őt nagyon könnyű megtalálni. Amíg sorban álltam láttam, ahogy az asszisztens csajszi egy másik lánnyal kisétál a főbejáraton. Elmormogtam fejben, h biztos mennek kávézni, és le merem fogadni, h mindjárt megjelenik WH, h vegyen egy kávét és utánuk menjen. Így lenne ötösöm a lottón, nem telt el egy perc sem már sétált is a pult felé. Megállt a kávés oldalon, köszöntünk egymásnak, és ennyi. Értem én, h nem lesz köztünk semmi, h már más csajt hajt, de akkor ez azt is jelenti, h innentől kezdve levegőnek fog nézni, és már beszélgetni sem tud velem?! Azt hiszi, ha váltunk pár szót, akkor rögtön rá akarok majd ugrani?  Ha igen, akkor viszont azt nem értem, h miért jött oda a múltkor, amikor mással beszélgettem, miért indult el felém, amikor látta, h ott vagyok a bejáratnál, miért ölelt meg hétfőn? Soha nem lesz ennek a zavarosságnak vége? Azt hittem, ha kiesik az egész egyenletből a sex, akkor egyszerűbb lesz a helyzet, de nem, ez továbbra sem az. Nem értem, h ahhoz miért volt mersze, h dugásról beszélgessünk, ahhoz meg miért nincs, h azt mondja, figyu, vessünk véget ennek, mert ez és ez a helyzet. Illetve, de értem, egy beszari, éretlen kisfiú, akinak az egója és a szája nagy, de nincs mögötte tartalom.
Azért mindezek ellenére azt kell mondjam, h nem bánom, h megismertem, mert általa olyan emberekkel kerültem kapcsolatba, akikkel amúgy valószínűleg csak elmentünk volna egymás mellett, így viszont nem, és ez jó érzés.

Már csak azt kell valahogy a fejembe vernem, h az én emberi értékem nem attól függ, h kinek kellek, és kinek nem. Na meg azt, h többet érdemlek ennél. Lesz min dolgozni.

 
4 Comments

Posted by on December 6, 2016 in me

 

Santa time

Mivel pénteken a bulin elkotyogtam Zs-nek az egész ajándékozós dolgot, ezért úgy döntöttem, h nem várok holnapig, hanem ma beviszem nekik. Sajnos volt, akit nem sikerült megelőznöm, de legalább mindenki örült. A, az egyik SDM és G a security managerünk volt talán a legcukibb, még mailt is írtak, h megköszönjék. Jó volt látni, h sikerült eltalálnom a dolgokat. Az új kolleginát is beavattam, és mondtam neki, h mivel sajnos idő és ismeretség hiányában nem készültem neki semmivel, ezért vendégem egy kávéra. Épp sorban álltunk, amikor valaki megkocogtatta a vállamat, nem tudtam egyből figyelni, mert a leányzónak magyaráztam, h mit kérünk. Oldalra fordultam, ekkor mondta B, h nem ő volt, ne rá nézzek, és mutatott mögém. Megfordultam, ott állt WH, mutatta, h lépjek oda, majd átölelt és közölte, h köszönöm. Eléggé meglepődtem, nem vártam tőle ilyen reakciót, később még moccon is rám írt, h köszöni szépen. Nem akartam neki mondani, meg igazság szerint nem hiszem, h érdekelné, h pont ma reggel töröltem a picsába. Beszélgetni úgy sem beszélgetünk (dátum szerint november elején dumáltunk utoljára, elég világos, h részéről megszűnt az érdeklődés), így baromira nem érdekel, h éppen elérhető-e vagy sem, ha meg jön valami szakmai dolog, azt lerendezem mailben. Amolyan out of sight, out of mind.

Élveztem ezt a kis mini projektet, jó volt vele szöszölni, még ha nem is vagyok megelégedve mindegyikkel, akkor is cuki, h ilyen aprósággal is lehet ekkora örömöt és vidámságot okozni, na meg kicsit feldobni a szürke hétköznapokat. Kár, h én nem fogok senkitől semmit se kapni, talán majd jövőre.

 
Leave a comment

Posted by on December 5, 2016 in me, work

 

A sors szeret engem

Tegnap volt az éves céges parti, ahol mindenki puccba vágja magát és kultúráltan szórakozik, aztán hajnal felé már nem olyan kultúráltan. Mit ne mondjak, keményre sikerült az este. Azt hiszem kijött az elmúlt hónapok érzelmi feszkója, aminek örülök, mert megkönnyebbültem, de nem pont a céges rendezvényen kellett volna satu részegre innom magam. Na nézzük mi is történt.

Hamarabb jöhettünk el melóból, itthon szépen készültem, összeraktam magam, egész jól néztem ki. Elindultam, már itt éreztem, h a cipőválasztásom lehet nem volt a legjobb, de úgy voltam vele, h csak kibírok benne egy estét. Megérkeztem, összeborulás A-val és T-vel, mindenki nagyon cukin és szépen nézett ki. Persze én nem hittem senkinek, amikor azt mondta, h jól nézek ki. Hely már sajnos nem volt, így legfoglaltunk egy álló asztalt a kajától nem messze. Szerencsére a beszédeknek már a végefelé jártunk, így nem is kellett sokat várnunk. Beálltunk, szereztünk kaját, nagyon finom spenótos lasagnet ettem, és ekkor azt hiszem már a harmadik pohár rozénál tartottam. Beszélgettünk, rötyögtünk, összefutottam ismerősökkel is. Közben megérkezett a csapat, velük együtt WH is, de le se szartam. Aztán otthagytam A-t és T-t, mentem egy kicsit másokkal, röhögés, tánc, kint cigi, visszafelé meg összefutottam Zs-vel, megint beszélgetés, röhögés, ivászat. Ebből állt az estém, aztán a tizedik pohár rozé után úgy döntöttem, h átállok a vízre, mert kezdek kicsit ingatag lenni. Időnként azért figyeltem WH-t, aki mint a kis pincsikutya szaladt E után. Ő az aszisztens csajszi, akivel már jó ideje együtt lógnak. Zs egyszercsak szólt, h igyunk egy tequilát, de az nem volt, így maradt a vodka. Utána megint összevissza lófráltam, csoda, h nem törtem össze magam, mert, h egy alkalommal, miközben másokkal beszélgettem konkrétan egy helyben állva eldőltem, szerencsére a fal megfogott. Egy idő után éreztem, h ideje indulni, és a ruhatárnál összefutottam E-vel, aki szintén indult. Beszélgettünk, felöltöztünk, elindultunk, még ki sem jutottunk a helyet körbe vevő parkból már sikerült elesnem. Nem full arcon csattanósat, csak térde rogytam, de éreztem, h nem ez lesz az utolsó ilyen mutatványom. E belém karolt, és így sétáltunk tovább, közben a pasikról beszélgettünk, arról, h milyen kevés köztük a normális, akiben lehet bízni, aki nem egy gusztustalan, beképzelt fasz. Még kétszer sikerült elesnem, ekkor elegem lett, fogtam és levettem a cipőm, a Moszkván már zokniban trappoltam át. A lehető legjobb döntést hoztam, persze paráztam, h felfázok, de aközött és a bokatörés között, még mindig az utóbbi tűnt a rosszabbik esetnek.

E szerintem részben örült, h kiadhatja magából a dolgokat, mert folyamatosan beszélt, és mesélte, h WH nem hagyja békén, h okos, segítőkész meg minden, de gyomorforgatónak tartja, ahogy a barátnőjével bánik. Ahogy kvázi titkolja a csajt, álladóan arról mesél mennyit veszekednek, ahogy olyanokat mond róla, h nem feleségnek való, olyan mint ha az ivócimborájával lakna együtt. Persze közben pedig E le nem tudja vakarni magáról, folyton írogat neki, megy utána, amikor csak lehet megpróbálja letaperolni. E már egyszer elküldte melegebb éghajlatra, a mosolyszünet tartott kb. fél napig, azóta WH megint ott pörög nála. Bevallom vegyes érzések kavarogtam bennem, ahogy hallgattam a sztorikat. A sejtésem igaznak bizonyult, így azért talán csak nem vagyok olyan elveszett, ha emberismeretről van szó, de ugyanakkor szerettem volna, ha mindez nem igaz, és nem bizonyosodik be WH-ról, h egy ekkora seggfej.

E hamarabb szállt le, én szépen végig zötyögtem a Móriczig, onnan pedig hazasétáltam. Itthon még vihogtam kicsit pár dolgon, majd megpróbáltam aludni, ami annyira nem ment, mert pörgött az agyam, de a hétvégén remélem kipihenem magam.

Az est mérlege, sok bók, sok nevetés, egy sértődött T, amiért nem foglalkoztunk vele eleget, két felhorzsolt térd, pár kék folt és egy törött szív.

 
Leave a comment

Posted by on December 3, 2016 in me, work