RSS

Monthly Archives: April 2017

Péntek

Lent beszélgettünk, P, B, J meg én. B kitalálta, h csocsózzunk, mondtuk, h ok, ő és J elmentek a labdáért, míg P és én felmentünk az ötödikre. A biztiőr pont ment be, benegedett minket, majd jött utánunk, amikor már feltűnő volt, h még mindig jön utánunk, akkor közölte, h nyugi nem követlek benneteket, csak csekkolok, mire élből válaszoltam, h nem baj, minket is lehet Ezen annyira elkezdtünk röhögni P-vel, h megálltunk fenn az ötödiken a liftnél, alig kaptunk levegőt. Mikor feljött B meg J közölték, h lent a férfi wc-ben is hallani lehet, ahogy röhögünk (főleg én).
Elmeséltük, h min röhögünk ennyire, megnéztük a csocsószobát, foglalt volt, így mondtam, h akkor én lemegyek, mire J beszólt – én nem úgy értettem, de úgyis lehetett volna érteni, h épp ledagadtozott – beintettem neki poénból, majd elindultam a lépcsőn lefelé, erre utánam rohant, majdnem taknyált egy nagyot, és bocsánatot kért, h ő nem úgy gondolta, szal nem akart megbántani, mondtam, h nem annak vettem, szal don’t fosch, mire közölte, h ennek örül. Utána beszélgettünk kicsit moccon, de nem erőltettem a dolgot. Egyszer csak írt, h go home, mondtam, h én is lépek lassan, mire jó hétvégét kívánt arra az esetre, ha nem találkoznánk a villamoson. Nem bírtam megállni, és beszóltam, h hát ha nem szalad el úgy, mint a múltkor, akkor van esélyünk összefutni. Meglepődött, de nem tagadta a dolgot, majd végül közölte, h mordor felé jön, menjünk együtt. Végül így is lett, beszélgettünk, főleg animéról, majd amikor fent álltunk a lépcső tetején, h elszívhassa a cigijét láttam, h jön A és vigyorog, mint állat amikor meglátta, h kivel vagyok. Amíg vártunk kicsit ökörködtünk J-vel, a villamoson A-val beszélgettem, de ő ugye csak egy megállót jött, így utána ott folytattuk J-vel, ahol abbahagytuk. Őszintén kedvem lett volna tovább utazni, csak azért, h beszélgethessünk. Ennyit a leszarom tablettáról…

A nap eseménye amúgy az volt, h összevesztem a teamleaderemmel, mert már kb. 2 hónapja nem voltam team meetingen, és ma nagyon akarta, h bemenjek, nekem meg volt fontosabb dolgom. Kaptam lebaszós mailt, majd hétfőn válaszolok rá. Amúgy, ha 10 percesek lennének a meetingek vagy lenne értelmük, akkor járnék, de csak azért, mert ő szereti magát hallgatni, ahogy a céges bullshitet nyomja nekem még nem kell.

 
Leave a comment

Posted by on April 28, 2017 in me

 

I don’t care

Na, eldöntöttem, h kész, vége, beveszem a leszarom tablettát, mert megérdemlem!

 
Leave a comment

Posted by on April 27, 2017 in me

 

Döntsük már el

Esküszöm a nyerő számokat hamarabb fogom megjósolni, mint, h rájöjjek, h mi a helyzet J-vel. Pénteken reggel úgy érzem részben véget ért a sértődése, amiért a múltkor nem dobtam el mindent, és szaladtam utána a meeting terembe. Reggeli kávé mellett kellemesen beszélgettünk, majd utána rámírt, beszélgettünk, voltunk szünetelni, kaját venni. Közben fél napot azzal töltött, h nekem keressen magyarázó doksikat, meg videókat, h hogyan kell kilincset meg zárat szerelni, mire kell figyelni. Majd délután a duplalift melletti egyik ajtónál 15 percig magyarázta élőben a dolgot.
Ezek azok a pillanatok, amikor teljesen összezavar, mert már elkönyveltem magamban egy orbitális seggfejnek, akitől jobb távol tartanom magam, erre ilyen cuki dolgot művel. Ma meg agyondícsérte a hajam, h milyen jó lett, meg lebaszott, h miért nem akarok rajta lenni a csoportképen. De ennyi, azóta megint síri kuss. (A hajam jelenleg narancssárga és rikít, min tállat :D)

Egy napot nem voltam, és kicsit meg is látszik. Az FMB tele volt olyan ügyekkel, amik fél perces melók lettek volna, de L nem csinálta meg őket, hiába kértem. Nem értem, h mitől fél még mindig ennyire. Már annyiszor elmondtam neki, h ne fosson ennyire, nem múlnak emberi életek a munkánkon, meg jól csinálja a dolgokat, de valahogy nem ragad meg nála ez a bátorítás. Valamit ki kell találnom erre.

 
Leave a comment

Posted by on April 25, 2017 in me, work

 

Húsvét

Hirtelen jött ötlet volt, h hazaugrok pénteken, természetesen eleinte úgy nézett ki, h verekedhetem át magam az ünnepi tömegen, és élvezhetem a MÁV kimondottan elbaszott menetrendjét, de egy ismerős végül megmentett, és kocsival elhozott. Ilyenkor mindig irigylem kicsit azokat, akik nem tömegközlekedéshez kötöttek, hanem csak bevágják magukat az autójukba, és mehetnek amerre látnak. Út közben beszélgettünk is a saját autóról, ami sokaknak kvázi státusz szimbólum, és akkor is fenntartják, amikor nincs is rá pénzük. Elmondtam, h Pesten egész jól meg tudom oldani az életem autó nélkül, azért pedig, h pár havonta hazamenjek nettó luxus lenne tartani egyet. Persze ha lenne, akkor biztos, h többet használnám, mint az időnkénti hazalátogatások, de hát a biztosítás, a tankolás, a törlesztés még egy régebbi verdánál is túl sok lenne most nekem, és akkor még el sem romlott rajta semmi.

Itthon anyu persze megint egy hadseregnek való kaját főzött, imádom, szeretem, de úgy örülnék, ha egyszer végre tényleg nem sütne semmit, nem vásárolná fel a bolti édességkészlet felét, majd nézne szemrehányóan, amikor nem akarok mindent magamba tömni.

Voltunk mamáéknál is, szegénykém egyre kisebb és kisebb lesz. Mindig összeszorul picit a szívem, amikor látom, mert még élénken emlékszem gyerekkorom falun eltöltött nyári szüneteire, és az én erős, szorgos nagymamámra, aki hajnalban kelt, főzött, sütött, takarított, gondoskodott az állatokról, a kertről. Most pedig olyan kis törékeny, h megölelni is alig merem. Hálát adok azért, h lassan 92 évesen még tud járni, mozogni, nincs tolószékhez, esetleg ágyhoz kötve, h még velünk van fejben is, beszélget, mesél, figyel, h még van ereje főzni, apróbb munkákat elvégezni. Remélem még jó darabig velünk lesz, de önző sem akarok lenni, nem szeretném, ha betegen, magatehetetlenül kellene feküdnie, és várnia, h mikor lesz már vége.

Hétfőn remélem egyedül leszek bent az irodában, nincs kedvem senki társaságához. Megpróbálok összedobni pár WI-t, meg guido-t, ha pedig jó idő lesz, akkor beiktatok egy nagy sétát.

Ui.: Vicces volt, h amikor vettem az állomáson a vonatjegyem vasárnapra, akkor az ügyintéző megkérdezte, h elmúltam-e már 26. Értem én, h fogytam pár kilót, meg nem is vagyok túl magas, de azért messze nem nézek ki ennyinek, még jó napokon se. Kicsit meglepődött, amikor közöltem, h 33 leszek pár nap múlva XD

 
2 Comments

Posted by on April 15, 2017 in everythinginbetween, me

 

Can someone please hold me together?

 
Leave a comment

Posted by on April 13, 2017 in me

 

Ezmiez???

Azt se tudom, h hol kezdjem, kicsit eltűntem, ez köszönhető részben annak, h otthon még mindig nincs net, és igazából annyira nem zavar. Mondjuk abból a szempontból nem ideális, h így nem tudok belefogni a tanulásba, de legalább nem is cseszem el az időmet hülyeségre.

Melófronton elég hullámzó a helyzet, hol jobb, hol rosszabb, és nem ritka, h elég szélsőségesen jó vagy rossz, ami azért eléggé megvisel. Pozitívum, h kaptam béren kívüli juttatást, egy kisebb bónuszt, mert végig csináltam a tavalyi évet, és nem hagytam itt szarban a csapatot. Ezen kívül beígértek egy béremelést is, sőt egy fix plusz bónuszt novemberre. Hiszem, ha látom.
A munkával változó mértékben van bajom, de szeretnék kicsit alakítani a hozzáállásomon, h ne rögtön lófaszozás legyen a reakcióm, hanem kicsit nyugodtabban tudjak neki látni dolgoknak. Az sem normális, h annyira felspanolom magam taskokon, h nem tudok utána megnyugodni. Az meg pláne nem helyes, h állandóan leértékelem magam, és még mindig kételkedek a saját skilljeimben. Meg kell tanulnom végre, h ha valamit jól csinálok, akkor az úgy van, és arról beszélni nem hencegés. Pont!

J, az ex WH ugyebár. Hát vele nagyon nem tudok mit kezdeni. Tavaly október/november óta nem nagyon beszélgettünk, továbbra sem látszik ki még a talpa sem az asszisztens csaj seggéből, de az elmúlt hetekben valamiért újra elkezdtünk beszélgetni. Semmi komoly, de valahogy mindig talált okot arra, h rám írjon, aztán a melóból elég hamar elkanyarodtunk másfelé. Szórakozásnak pont jó volt, de úgyis tudtam, h ez nem több. A múltkor viszont nagyon felhúzott. Kezdődött azzal, h egyik nap le nem tudtam vakarni, olyan volt, mint anno, amikor nagyon egymásra voltunk kattanva, annyi különbséggel, h bármikor hívott, h menjek vele szünetre, kávézni, ki stb. én nemet mondtam. Aztán másnap közölte, h ő bizony foglalt meeting termet. Jót röhögtem, nem foglalkoztam az egészzel, míg nem délután mondta, h akkor ő most megy a terembe, és vár szeretettel. Kivágtam magam azzal, h én ugyan nem kaptam meghívót, szal nyugodtan üldögéljen ott egyedül, mire annyi válasz érkezett, h érti…
Másnap megkérdeztem tőle, h megdumáljuk vagy még meg van sértődve. Közölte, h szerinte nincs miről beszélni, de ha bántja valami az agyam, akkor mondjam. Igazából el akartam küldeni a picsába, de elővettem felnőttebbik énem, és elmondtam neki, h azt ugye ő sem gondolta komolyan, h azok után ahogy viselkedett, majd szaladok a meeting terembe, h egymásnak essünk, csak azért, mert most két napot beszélgettünk. Ez nem így működik. Annyit reagált, h tudja ő azt, mire közöltem vele, h tegnap nem úgy tűnt. Itt be is fejeződött a chat. Azóta persze visszatértünk a régi kerékvágásba, h hozzám se szól, sőt ha melóval kapcsolatban kérdezek, akkor arra is csak rövid, tömör válaszokat ad.
Az egészben az idegesít, h már kezdtem épp elengedni ezt az egészet, erre most megint kezdhetem elölről, mert akármilyen seggfej módjára is viselkedik, megint érdekel, és szarul esik, h egy backup plannek néz engem, szarul esik, h most megint nincs semmi. Idegesít, h folyton együtt lógnak, h nem tudok úgy kimenni sétálni, levegőzni, ebédelni, h ne együtt lássam őket, idegesít és szarul esik, h megint levegőnek vagyok nézve…

 
Leave a comment

Posted by on April 4, 2017 in me, work