RSS

Category Archives: everythinginbetween

Félsiker

Ma sem hazudtoltam meg önmagam, a dolgok egy részét elintéztem, de borzalmas, h a telefonon való kommunikálástól még mindig mennyire óckodok. Miután befejeztem az ügyfélszolgálatos hívást, szinte remegett a kezem, pedig csak egy időpontot foglaltam. De legalább az megvan, így jövő héten végre lesz új lakcímkártyám (nem értem, h telefonon miért lehet időpontot foglalni, online pedig miért nem, jó a rendszer), és a fodrászhoz is bejelentkeztem.

A bankokat fejben átpakoltam hétfőre, mivel, h kaptam egy vaskos levelet az elműtől, h van közel 90ezer forintnyi tartozásom, ami kicsit szíven ütött, így holnap papírokat fogok válogatni, csütörtök reggel pedig az egyik ügyfélszolgálaton kezdek, h helló, tegyük ezt tisztába. Amúgy olyan tipikus magyar módon ma kaptam a levelet, és 11.02 a fizetési határidő, ergo van egy napom a végére járni, mivel a szerda ünnapnap. Köszi gyerekek, de tényleg!

Mint kiderült a cuki olasz kajálda nagyon pici, így asztalt foglalni ilyenkor már nem lehet, csak nyáron, amikor van terasz, így most épp megy az újratervezés, h akkor odaállítsunk és meglátjuk, h van-e hely, vagy menjünk biztosra egy másik kajáldával.

Amúgy nem állok rosszul, dokihoz kell még mennem, h vérvételre kérjek időpontot, a nőgyógyász meg ugye fizetős, szal az lehet már csak következő hónapban fog beleférni, ha tényleg olyan sokat kell fizetnem az elműnek, és marad még a vonatjegy vásárlás, meg pár apró ajándék a családnak.

Most pedig megyek, folytatom a Stranger Things második évadát, és gyűjtöm a lelki erőt a holnapi brutálisan alapos kecó takarításhoz.

 

Advertisements
 
Leave a comment

Posted by on October 31, 2017 in everythinginbetween, me

 

Szabadság, szeretem

Holnaptól szabin vagyok, és akármennyi is örülök ennek, azért van pár dolog, ami beárnyékolja a dolgot. Az egyik, h nem bízok L-ben, h helyt tud majd állni. A mai handoveres doksiba beleírtam mindent, ami fontos volt, de még így is nehezére esett kiigazodni. Nekem pedig már nincs türelmem hozzá, bőven véget ért a tacskóvédelmi periódus, igenis fejből kellene tudnia, h mondjuk hol tartjuk a user guideokat és templateket, outlookban melyik mappába mit pakolunk stb. Sajnos még mindig nem megy, ráadásul most ugye hónap eleje is lesz, és ő csinálja majd a reportokat. Próbálom nem előre spannolni magam azon, h vajon mire jövök majd vissza, de nehéz.
A másik, ami picit csorbít a szabadság eufórikus érzésen az, h kvázi arra fogom használni a napokat, h rohangáljak bankba, másik bankba, orvoshoz, digihez, ajándékokat venni, vonatjegyért, majd alaposan kipucoljam a lakást. Persze azért nem panaszkodom, mert mégis csak saját ügyeket intézek majd, és nem az irodában fogok rohadni látástól vakulásig, de azért pár hosszú sétának vagy egy utazásnak jobban örültem volna. Aszem az elkövetkezendő napok mottója a get shit done lesz.

Azért vannak jó dolgok is:

  • az ősz gyönyörű tud lenni, a fák, a levelek, az ég, a viharok
  • hétvégén végre látom újra a családot, ami azért nem esik meg túl gyakran (többet kellene hazajárnom, irrgumburrgum)
  • kijött a Stranger Things második évada, már le is zörrentettem, h minden nap megnézzek pár részt, az első évad brutál volt
  • novemberben jön a Punisher, ami irdatlan jónak ígérkezik
  • megyek Kowalsky meg a vega akusztik koncetre, meg Gorillazra, megyünk vacsorázni a csajokkal, meg szerintem V-t és G-t is megpróbálom rávenni egy meló utána beülős estére
  • újra beleszerettem a pirosba, mint színbe (jó tíz évvel ezelőtt ez volt a kedvenc színem, aztán fokozatosan eltávolodtam tőle, míg az utóbbi években, szinte már csak feketét és szürkét hordtam, idén vettem vissza a repertoárba a fehéret, és most úgy néz a pirosat is)
  • apropó ruhatár, kiszórtam pár felesleges darabot, odaadtam őket T-nek, h vigye el ruhacserére vagy hordja, h ha jók rá, mert én már úgy sem fogom
  • kicsit olvasgattam a zero waste hozzáállásról, és bár elsőre elég soknak tűnik, azért igenis vannak megvalósítható dolgok (már rendeltem fém szívószálakat, amiből egyet majd beviszek az irodába, h ne szaporítsam a műanyag hulladékot, és találtam méhviaszos kendőket, amikbe élelmiszert lehet csomagolni, így részben kiváltható az alufólia és a folpack használata), így ezeket megpróbálom beépíteni a kis életembe, mert rettentően hülyének tartom azt a mondást, h a Földet elődeinktől örököltük, lófaszt, pont fordítva, a következő generációktól vesszük kölcsön, és ha így folytatjuk, akkor nem sok mindenért lehetnek majd hálásak nekünk

Tudom ez nem sok, és javarészt apróságok, de szerintem ezek is számítanak, ha pedig már Punisher:

 

 
2 Comments

Posted by on October 30, 2017 in everythinginbetween, me, work

 

First World Thoughts

Ki volt az a kretén, aki előállt a milánói sertésborda ötletével, és a többiek miért nem verték agyon? (Borzalmas ételkombináció, a milánói egy önálló fogás, nem pedig köret, basszamármeg.)

Miért keverik oly sokan az őszinteséget a bunkósággal? (Lehet az ember egyenes, de nem kell rögtön arra játszani, h meg is bántsuk a másikat.)

Miért olyan nehéz passzoló ruhákat, ne adj isten fehérneműt venni? (Azért, mert a gyártók nem jöttek még rá, h az emberek jelentős része nem passzol bele a jelenkori konfekció méretekbe, nem ártana kicsit átalakítani azokat vagy ha rá is jöttek, nem lenne számukra rentábilis a dolog, így szarnak bele. Én meg dagadt kis hobbitként baszódjak meg.)

Miért nem lesz kisebb a seggem attól, h az egészséges életmódról olvasok/gyakorlatos videókat nézek? (Mert nem a receptek olvasgatásáról nőtt ekkorára…)

Vajon don boldog? (Most lesz egy éve, h szakítottunk, és bár első ránézésre úgy tűnik, h jól érzi magát, mint tudjuk a facebookra feltöltött örömteli képek mögött gyakran nem az van, mint amit gondolnánk.)

Vajon én boldog vagyok? (Ha őszinte akarok lenni, nem vagyok szomorú, de nem is vagyok boldog. Sok minden történt ez alatt az egy év alatt, és azt kijelenthetem, h nem bántam meg a szakítást, de ugyanakkor hiányzik is az, h kapcsolatban legyek, h legyen mellettem valaki, akivel megoszthatom az életem, aki cserébe megosztja velem az övét, akiről gondoskodhatok. Amit megtanultam, h többet bírok, mint gondoltam, de korántsem vagyok olyan türelmes, mint amilyennek lennem kellene, és valószínűleg a világ egyik leglustább embere vagyok.)

Ennek örömére megyek, megnyünyörgetem életem négy lábú, nagyon szőrös, nagyon cuki pasiját, aki olyan szívszorítóan tud nyávogni minden este, amikor az éhalál kerülgeti, h aztán két harapás után otthagyja a vacsoráját.

 
 

Sziget 2017

Jaj, de vártam már, h végre eljöjjön ez a nap. Reggel kis körben kávéztünk, J mostanra annyira megutált, h már kávézni sem jött le, ami azért még tőle is fura. Egész nap nem találkoztunk, nem is beszéltünk, gondolom most akkor tényleg vége. A TL-em még mindig kretén, a team meetingen megnéztünk egy 15 perces rajzfilmet, ami arról szólt, h a két egér, és két egér méretű ember lakik egy labirintusban, minden nap elszaladnak egy sajtraktárhoz, ahol esznek, majd irány haza. Egyik nap eltűnik a sajt, és míg az egerek elindulnak rögtön másik raktárat keresni, az emberek teljes letargiába esnek, és nem képesek alkalmazkodni a változáshoz. Majd a sárga emberke mégis legyőzi a félelmét, és neki vág a labirintusnak, és csatlakozik az egerekhez az új raktárban, míg a lila emberke, nem hajlandó alkalmazkodni, és kb. egyedül marad az üres placcon. Borzalmas volt, és a jövő héten ezt fogjuk megbeszélni vele meg az ő TL-vel, aki meg aztán főleg egy idióta. Alig várom, de tegnap mindezt elengedtem, és csak az érdekelt, h mikor mehetek már végre.

Gyors handovereztem L-el, mondtam neki, h két napot bírjon ki valahogy, de ha nagyon ég a ház, akkor hívjon, majd irány a Sziget. Már a villamoson folyt rólam a víz, tudtam, h szét fogjuk izzadni magunkat. Bírom, h vagy az van, h totál elázunk vagy az, h megkotlunk a melegben, nincs alternatív lehetőség. Kiértem, rögtön toltam egy churrost (mondjuk elég durva, h most már egy darab kerül 800 forintba), majd hallgattam egy kis Dubioza Kolektiv-át, akik zseniálisak élőben. Utána megkerestem V-t meg a srácokat, leültünk sörözni, majd amíg a fiúk Belga koncerten tomboltak, addig mi elmentünk pisilni, vizet venni, nézelődni. Koncert után tali, sörözés, majd irány a Nagyszínpad, mert lassan kezdődik Pink. Már akkor tömegnyomor volt, amikor mi odaértünk, de küzdöttünk rendesen. Végre beindult a koncert, ment a tombolás, pár embert odébb kellett raknunk, volt egy túrista nőci, akinek jeleztem, h ha továbbra is így fog ugrálni, akkor arrébb fogom baszni, férjen már el. Szerencsére nem fajult odáig a dolog.
Pink amúgy nagyon profin tolta, tudja, h hogy kell előadni, hogy kell a közönséget bevonni. Ami viszont zavaró volt az a hangosítás volt. Helyenként olyan halk volt, h alig hallottunk belőle valamit, főleg amikor csak beszélt vagy az akusztik résznél, ami azért így kicsit csalódás volt. Persze ez nem az ő hibája, köszönjük meg Tarlós bácsinak, h maximalizálta a hangerőt.
Koncert után sétáltuk kicsit, majd én elbúcsúztam a többiektől, h haza induljak. Éjfélkor értem ki a hévhez, hajnal egykor még a Blahán vártam a buszt, és kb. 1:45 körül értem haza. Betoltam még két cidert, fürödtem, majd alvás, és ma nem csináltam semmit. De tényleg semmit.

A legjobb pillanatok:

amikor random emberkék megállítottak, h milyen cuki vagy szép a virágkoronám

a délutáni kávézás/jégkrémezés G-vel

tombolni Pinkre

a random pasi, aki megpróbált felszedni a Blahán, de mindezt olyan cukin csinálta, h abszolút nem volt tolakodó vagy kellemetlen

 
 

De, engem zavar

“Jelzem továbbá, hogy nem létezik olyan nő, akit zavarna, ha fütyülnek utána az utcán – a nők imádnak tetszeni.”

A fenti mondat Puzsér Robi egyik írásából való (ITT lehet elolvasni), és mélységesen felháborít. Borzalmasnak tartom, h egy amúgy kritikus elmével megáldott, értelmes ember ilyet le mer írni, elbagatelizálva ezzel egy igenis kellemetlen problémát. Bár csak a magam nevében beszélek, de tudom, h a környezetemben is tucatnyi olyan nő van, akit igenis zavar az, ha utána fütyülnek, majd elkezdik ecsetelni, h mit csinálnának vele vagy neki mit kellene csinálni egy-egy testrésszel. Ez nem bók, nem elismerés, és legtöbbször az instant reakcióm, h undorodom az illetőtől (lényegtelen, h munkásember vagy öltönybe csomagolt kretén), és amilyen gyorsan csak lehet elhagyom a terepet. Amellett, h iszonyat kellemetlen, rettentően frusztráló is, mert nem nyerhetek. Ha nem szólok vissza, már akkor is szarul érzem magam, ha pedig leállok vitázni vele, akkor ki tudja mi lesz a válasz reakció, ergo így is, úgy is rábasztam. Ha pedig mondjuk mindez nem nappal, hanem este történik (mint ahogy történt csütörtökön a csajos ivászat utána, amikor egy jókora fekete úriember kihajolt a villamos ablakán, h válogatott szavakkal ecsetelje, h mit művelne velem, majd amikor visszadugtam a zenét a fülembe, akkor kézjelekre váltott), akkor félelmetes is.

Vicces, h pont erről a témáról beszélgettünk pénteken G-vel és J-vel, h egyrészt a nők helyzete csak látszatra jobb, de sokszor így is másodlagos emberként vagyunk kezelve, majd pedig arról dumáltunk, h mi az, ami már kellemetlen egy nő számára. Mondtam nekik, h engem nem érdekel, h ki, h néz végig rajtam, amíg mindezt kultúráltan, és diszkréten teszi, de ha azt látom, h emberünk öt perce mereven bámul, és a szája sarkában már lassan, de biztosan képződik a kis nyálcsepp, akkor az igenis zavaró. Mint ahogy az is, ha valaki nem képes a szemembe nézni beszélgetés közben. Nekik is elmondtam, h ebből a szempontból lényegtelen, h munkásember vagy jól öltözött az illető, ha alpári módon viselkedik, akkor instant visszataszítónak fogom tartani.

Azért álljon itt egy ellenpélda, h lehet ezt kedvesen is csinálni. Csütörtökön a villamoson ültem, bámultam ki az ablakon, amikor arra lettem figyelmes, h valaki integet. Oldalra néztem és egy kb. velem egy korú pasi mosolygott rám, kivettem a fülemből a zenét, mire ő megdícsérte a tetoválásomat, h milyen szép, igényes és, h milyen jól áll. Visszamosolyogtam, megköszöntem, ennyi. Lehet ezt normálisan is csinálni, csak meg kellene tanítani rá a srácokat. (Na meg a csajokat arra, h nem kell rögtön zaklatást kiáltozni, ha valaki megdícséri a ruhád, a megjelenésed stb.)

 

 
3 Comments

Posted by on July 23, 2017 in everythinginbetween, me

 

Ezt is túléltük

Nem tudom, h hogy sikerült túlélni ezt a hetet, de örülök, h végre vége. Minden napra jutott valami oltári gebasz, eszkaláció, lehalás, pánik. Heti egy ilyen bőven elég, nem kell ennyire halmozni a dolgokat. Ráadásul az összes SDM szabin, így mindennel engem találtak meg, ami adott egy kis plusz zamatot az egésznek. Szerdán lett amúgy elegem, akkor írtam egy enyhe lebaszó mailt a change managementnek, h lesznek szívesek végre flaggelni a saját mailjeiket, és feldolgozni. L-re is rá kellett szólnom, h figyeljen már oda, és ne álljanak napokig a mailek, meg könyörgöm, ha jön értesítő a jegykezelő rendszerünktől, h valamit visszatettek ránk, akkor nézze már meg, h esetleg az ő jegye-e. Okés, h a hardware részt ő viszi, és az macerás, de baszki, még mindig én csinálom a standard requesteket, a porposalokat, a gpo-kat, a havi reportingot, a nagyobb projekteket. Fogadok, h ha nem szólok külön, akkor egyszer nem nézi meg, h mondjuk hány incidens vagy service request áll rajtunk.
Szerencsére jövő héten már visszatér B, tuti ki lesz akadva, de legalább gatyába fogja rázni a change mgmt-et, és visszatér a lead SDM-ünk is.

Tegnap voltam inni a csajokkal, tök jól esett, bár eléggé szenvedtünk a melegtől. A Bálna Teraszon voltunk, ami tök jó hely, csak két kibaszott koktél került 4000 forintba, ami így hó végén egy kicsit sok volt. Megbeszéltük, h legközelebb a Ligetbe megyünk, az új Kertembe. S mesélt az amerikai útról, T meg inkább csak vegetált. Mondta, h mióta lent volt a Balatonon nyaralni, azóta teljesen be van lassulva, és nem bírja felvenni a ritmust. Mondjuk a kánikula sem sokat segít ezen a helyzeten.

A hetet elég erősen indítottuk J-vel, annak ellenére, h mindenféle para, lehalás meg nyűg volt, hétfőn és kedden nagyon pörögtünk moccon, szerintem még a szerver is belepirult abba, amit írtunk. Megint eljátszotta, h ő akkor indul, mondtam, h oké, menjél, aztán véletlenül addig beszélgettünk, h már nekem is indulnom kellett, így megvárt. Tegnap és ma szerényebben toltuk, sőt szinte nem is beszélgettünk online, cserébe délután egy másfél órás szünetet sikerült összehoznunk. Leültünk, beszélgettünk, egy régi sztorit mesélt, és annyira belemerült, h még egy meetingről is megfeledkezett, 45 percet késett róla. Hopika. Jövő héttől amúgy nem hiszem, h nagyon rá fog érni, mert két hétig helyettesíti G-t, szopás lesz.
Valamelyik nap amúgy V-vel beszélgettünk erről az egészről, mondta, h nem érti ő sem, így kívülről nézve a dolgot, amire csak annyit reagáltam neki, h nem szabad túl gondolni. Továbbra is fenntartom, h ez amolyan egofényezés J részéről, és semmi tényleges szándék nincs benne vagy ha van is időnként, az akkor is max egy estére szól. Ennek megfelelően kell kezelni, és akkor egész szórakoztató.

A héten nem igazán sikerült összehozni az öt kisebb étkezés dolgot, inkább 1-2 kis étkezés volt, mert megjött a meleg és nincs kedvem enni. Meg főzni sem. Sőt, sokszor még létezni sem.

 
 

Hééétfő

Ez olyan igazi hétfő eddig. Reggel alig bírtam kimászni az ágyból, pedig valaki már reggel hatkor fúrt, kalapált. Az acceseim egy része nem működik, mert valaki mókolt valamit a háttérben, és most kvázi ülök idebent, nézem ahogy jönnek be a mailek, de válaszolni a legritkább esetben tudok, mert semminek nem tudok utána nézni. A gyakszik közül csak az egyik van bent, duplán meg nem tartom meg ugyanazt a tréninget, de senki nem tudja, h a másik gyakornok mikor lesz bent a héten. Ezért majd kap is egy lebaszcsit, h ez egy munkahely, döntse el előre, h mikor méltóztatik befáradni, és szóljon is róla. L home officeból tolja, ami azt jelenti, h kvázi nem csinál semmit, én nem fogom baszogatni, ha hagyja felgyűlni a melót, lelke rajta. Több mint fél éve itt van már, tanulja meg beosztani a maileket meg ordereket most már magának, nem fogom az idők végeztéig pesztrálni. B nincs a héten, kíváncsi vagyok, h mennyire lesz fejetlenség a change managementen. Általában, amikor kiteszi a lábát borul minden, és merő káosz fogadja, amikor visszatér.

Csütörtökön megyünk sörözni T-vel és S-el, tekintve, h a többiek azóta sem reagáltak semmit. Érdekes, h a szervezés kb. semmi energiát nem vett igénybe, mert mindenki ki bírta nyitni a száját, h mihez van kedve, hova menjünk és mikor. Arra mondjuk még kíváncsi vagyok, h amikor majd Á jön haza Máltáról látogatóba, akkor mi lesz. Lehet érdemesebb lesz külön találkozókat szervezni, és nem megpróbálni összecsődíteni mindenkit.

Anyuék sajnos még sem tudnak jönni, pedig már úgy vártam, h mehessünk együtt bóklászolni. Cserébe augusztusban valószínűleg majd azt fogjuk csinálni, h egyik hétvégén ők jönnek fel, a következőn meg én utazok haza, mert jó lenne meglátogatni mamát.

Nem sokára Sziget, gyanítom, h szét fogunk olvadni a melegtől, de nem érdekel. Kimegyek és kitáncolom magamból az összes feszkót Pinken. A biztonság kedvéért a hét hátralevő részét kivettem szabinak, h ne kelljen hulla fáradtan másnap bevonszolnom magam, ki tudja mikorra érek haza. Meg amúgy is több mint két hetem van még így is, és lassan el kell kezdenem betervezni a napokat, különben lebaszcsi lesz.