RSS

Category Archives: everythinginbetween

Zanzaaaa

Nincs kedvem külön-külön foglalkozni ezekkel a témákkal most, így inkább csak egyben leírom, ahogy épp eszembe jut. Mozgalmas hét volt, melóban kezdünk kicsit felpörögni, még nem vagyunk ott ahol előző év végén befejeztük, de azért érezhető, h most már elmúlt az évkezdés. L a héten nagyon szétszórt volt, pénteken érezte is, h vékony jégen táncol, már kérdezni is alig mert. Volt, h átdobtam neki egy mailt, ami egy csatolmányból és két szóból állt, majd rákérdezett arra az infóra, amit a két szó tartalmazott. Ennyi erővel minek írom le? Nem vagyok a fölösleges keménykedés híve, de a héten áttértem arra, h ha kérdez, akkor nem mondom meg mindig a választ, hanem leírom, h hol találja vagy, h olvassa át mégegyszer a dolgokat, és akkor rá fog jönni magától is. Nem szeretném elűzni, mert amikor formában van, akkor tök jól lehet vele együtt dolgozni, és vannak jó ötletei, csak időnként kiidegel a rengeteg kérdésével.
A héten amúgy az OPM-ünket is lebasztam, nem durván, de azért jeleztem, h már megint nekem kell olyasvalami miatt kapkodnom, amit előre jeleztem, csak megint nem figyelt rám senki. Van egy report, amit negyedévente szállítunk a clientnek. Tavaly hatalmas hiszti volt belőle, mert nem tetszett nekik a formátum, használhatatlannak titulálták stb. Ezek után jött az infó, h majd lesz helyette másik. Év elején rákérdeztem, h a régi formátumban kell-e még a report, nem jött válasz, majd csütörtökön szóltak, h hol a report?! Na ekkor picit eldobtam az agyam, és bár diplomatikusan, de kellő nyomatékkal jeleztem, h már megint nem áramlik kellően az infó, és ennek köszönhetően jön a kapkodás. A vicc az, h az accesseink nem működnek, így nem férünk hozzá a raw datahoz, ami ugye nem lett volna gond, ha még az első héten kiderül. Így most jön a futva fosunk tipikus esete…

Sajnos J és a csapat is ezzel küzd részben, mert a projektesek csak beszélnek, h mindent elintéznek, de azt se tudják az esetek többségében, h merre vannak arccal előre. Minden tegnapra kell, és nem értik meg, h attól, h verik az asztalt nem fognak gyorsabban elkészülni a taskokkal, nem lesznek meg hamarabb a szerverek, nem fog jobban haladni a migrálás. Séták alatt párszor kiadta magából, h mennyire elege van éppen ebből vagy abból. Hiába mondom neki, h ne húzza fel magát ennyire ezeken, mint tudjuk ez azért nem ilyen egyszerű, nekem is nehezen megy, h megfogadjam a saját tanácsom. Amúgy a séták segítenek, az a 15-30 perc, amíg kint lófrálunk, és beszélgetünk kicsit kizökkent a melóból, még akkor is, ha épp clientes vagy céges dolgokról dumálunk.
Ami kettőnket illet, ahhoz képest, h ezelőtt mennyire intenzíven toltuk a flörtölést jócskán visszább vettünk, de nem mindig sikerül megmaradnunk a barátság határain belül. Óvatos beszólogatások vannak, nagyon ritkán egy-egy érintés. Bízom benne, h idővel majd el tudjuk engedni ezeket, h a barátság megmaradjon. (Azért nagyon halkan jegyzem csak meg, h szerintem mi ketten sokkal cukibbak lennénk együtt, mint ők ketten valaha lesznek.)

A héten elmentem és sétáltam 8 km-t, ami tudom, h nem sok, de azért nem rossz teljesítmény egy ilyen kis krumplitól, mint én. Úgy érzem, h a 8-10 km lesz most az a tartomány, ami nekem megfelel, és ahelyett, h a távot növelem hétről-hétre, inkább az időmet akarom inkább lentebb tornászni. A héten ha megjön a vérvétel eredménye, akkor beszélek a dokimmal, szerintem már most nem árt elkezdenem valami bogyót szednem a vérnyomásomra. Pénteken nagyon felborult a szervezetem, többször felbasztam magam apróságokon, és volt egy fél óra, amikor a bal szememre alig láttam, mert vakfoltok úszkáltak előttem a levegőben, és fájt a fejem. Ha ez nem magasvérnyomás, akkor nemtom mi. Beszéltem ma anyuval, és végül mégis csak elmondtam neki, h mi a helyzet, így abban maradtunk, h szerdán majd felhívom, ha már többet tudok. Mondta, h megérti, h nem akartam elmondani, h ne aggódjon, de azért kaptam egy kis lebaszcsit is, h hát mit képzelek magamról, h ilyeneket elhallgatok.

Amúgy ég és föld a különbség anyukám és apám hozzáállásában. Ma meglátogatott az öreg, és sokat elárul a kapcsolatunkról, h én alig vártam, h elmenjen, ő pedig ajándékba egy whiskeyvel töltött vajkaramellás cuccot hozott nekem. Nem szeretem sem a whiskeyt, sem az alkohollal töltött/átitatott édességeket. Sebaj, legalább az évi egy kötelező találkozót letudtuk.

Most pedig megyek, és megnézem a Mononoke hercegnőt, mert csak.

Advertisements
 
Leave a comment

Posted by on February 3, 2018 in everythinginbetween, me, work

 

Goodbye

Az, h J-vel meg tudtuk beszélni a dolgokat, és lehetőséget adunk magunknak, h a barátságunk megmaradjon egy pozitív példa. Sajnos az ellenkezőjére is van ember, még hozzá A, aki az év végi céges partin még fogadkozott, h mennyire hiányzunk neki, h mennyire rosszul érzi magát, h nem jelentkezett, de félt, h haragszunk, és, h szeret minket, reggel majd jelentkezik. Nem jelentkezett. Az ünnepek után ráírtam, h tényleg nem haragszok, csak csalódtam, de ha van kedve üljünk le beszélgetni. Azóta sem jelentkezett. Ez idáig szomorú, de ez van, viszont szerdán összefutottam vele, és a viselkedése megdöbbentett. J-vel sétáltunk kint, ő pedig kollégákkal volt, gondolom kávézni voltak. Úgy sétáltunk el egymás mellett, mint két idegen. Érthetetlen számomra, h azok után, h évekig dolgoztunk együtt, h barátok voltunk még egy hello sem fér már bele. Minden jót kívánok neki, de már nem több, mint egy ismerős arc a tömegben.

 
Leave a comment

Posted by on January 6, 2018 in everythinginbetween, me

 

Félsiker

Ma sem hazudtoltam meg önmagam, a dolgok egy részét elintéztem, de borzalmas, h a telefonon való kommunikálástól még mindig mennyire óckodok. Miután befejeztem az ügyfélszolgálatos hívást, szinte remegett a kezem, pedig csak egy időpontot foglaltam. De legalább az megvan, így jövő héten végre lesz új lakcímkártyám (nem értem, h telefonon miért lehet időpontot foglalni, online pedig miért nem, jó a rendszer), és a fodrászhoz is bejelentkeztem.

A bankokat fejben átpakoltam hétfőre, mivel, h kaptam egy vaskos levelet az elműtől, h van közel 90ezer forintnyi tartozásom, ami kicsit szíven ütött, így holnap papírokat fogok válogatni, csütörtök reggel pedig az egyik ügyfélszolgálaton kezdek, h helló, tegyük ezt tisztába. Amúgy olyan tipikus magyar módon ma kaptam a levelet, és 11.02 a fizetési határidő, ergo van egy napom a végére járni, mivel a szerda ünnapnap. Köszi gyerekek, de tényleg!

Mint kiderült a cuki olasz kajálda nagyon pici, így asztalt foglalni ilyenkor már nem lehet, csak nyáron, amikor van terasz, így most épp megy az újratervezés, h akkor odaállítsunk és meglátjuk, h van-e hely, vagy menjünk biztosra egy másik kajáldával.

Amúgy nem állok rosszul, dokihoz kell még mennem, h vérvételre kérjek időpontot, a nőgyógyász meg ugye fizetős, szal az lehet már csak következő hónapban fog beleférni, ha tényleg olyan sokat kell fizetnem az elműnek, és marad még a vonatjegy vásárlás, meg pár apró ajándék a családnak.

Most pedig megyek, folytatom a Stranger Things második évadát, és gyűjtöm a lelki erőt a holnapi brutálisan alapos kecó takarításhoz.

 

 
Leave a comment

Posted by on October 31, 2017 in everythinginbetween, me

 

Szabadság, szeretem

Holnaptól szabin vagyok, és akármennyi is örülök ennek, azért van pár dolog, ami beárnyékolja a dolgot. Az egyik, h nem bízok L-ben, h helyt tud majd állni. A mai handoveres doksiba beleírtam mindent, ami fontos volt, de még így is nehezére esett kiigazodni. Nekem pedig már nincs türelmem hozzá, bőven véget ért a tacskóvédelmi periódus, igenis fejből kellene tudnia, h mondjuk hol tartjuk a user guideokat és templateket, outlookban melyik mappába mit pakolunk stb. Sajnos még mindig nem megy, ráadásul most ugye hónap eleje is lesz, és ő csinálja majd a reportokat. Próbálom nem előre spannolni magam azon, h vajon mire jövök majd vissza, de nehéz.
A másik, ami picit csorbít a szabadság eufórikus érzésen az, h kvázi arra fogom használni a napokat, h rohangáljak bankba, másik bankba, orvoshoz, digihez, ajándékokat venni, vonatjegyért, majd alaposan kipucoljam a lakást. Persze azért nem panaszkodom, mert mégis csak saját ügyeket intézek majd, és nem az irodában fogok rohadni látástól vakulásig, de azért pár hosszú sétának vagy egy utazásnak jobban örültem volna. Aszem az elkövetkezendő napok mottója a get shit done lesz.

Azért vannak jó dolgok is:

  • az ősz gyönyörű tud lenni, a fák, a levelek, az ég, a viharok
  • hétvégén végre látom újra a családot, ami azért nem esik meg túl gyakran (többet kellene hazajárnom, irrgumburrgum)
  • kijött a Stranger Things második évada, már le is zörrentettem, h minden nap megnézzek pár részt, az első évad brutál volt
  • novemberben jön a Punisher, ami irdatlan jónak ígérkezik
  • megyek Kowalsky meg a vega akusztik koncetre, meg Gorillazra, megyünk vacsorázni a csajokkal, meg szerintem V-t és G-t is megpróbálom rávenni egy meló utána beülős estére
  • újra beleszerettem a pirosba, mint színbe (jó tíz évvel ezelőtt ez volt a kedvenc színem, aztán fokozatosan eltávolodtam tőle, míg az utóbbi években, szinte már csak feketét és szürkét hordtam, idén vettem vissza a repertoárba a fehéret, és most úgy néz a pirosat is)
  • apropó ruhatár, kiszórtam pár felesleges darabot, odaadtam őket T-nek, h vigye el ruhacserére vagy hordja, h ha jók rá, mert én már úgy sem fogom
  • kicsit olvasgattam a zero waste hozzáállásról, és bár elsőre elég soknak tűnik, azért igenis vannak megvalósítható dolgok (már rendeltem fém szívószálakat, amiből egyet majd beviszek az irodába, h ne szaporítsam a műanyag hulladékot, és találtam méhviaszos kendőket, amikbe élelmiszert lehet csomagolni, így részben kiváltható az alufólia és a folpack használata), így ezeket megpróbálom beépíteni a kis életembe, mert rettentően hülyének tartom azt a mondást, h a Földet elődeinktől örököltük, lófaszt, pont fordítva, a következő generációktól vesszük kölcsön, és ha így folytatjuk, akkor nem sok mindenért lehetnek majd hálásak nekünk

Tudom ez nem sok, és javarészt apróságok, de szerintem ezek is számítanak, ha pedig már Punisher:

 

 
2 Comments

Posted by on October 30, 2017 in everythinginbetween, me, work

 

First World Thoughts

Ki volt az a kretén, aki előállt a milánói sertésborda ötletével, és a többiek miért nem verték agyon? (Borzalmas ételkombináció, a milánói egy önálló fogás, nem pedig köret, basszamármeg.)

Miért keverik oly sokan az őszinteséget a bunkósággal? (Lehet az ember egyenes, de nem kell rögtön arra játszani, h meg is bántsuk a másikat.)

Miért olyan nehéz passzoló ruhákat, ne adj isten fehérneműt venni? (Azért, mert a gyártók nem jöttek még rá, h az emberek jelentős része nem passzol bele a jelenkori konfekció méretekbe, nem ártana kicsit átalakítani azokat vagy ha rá is jöttek, nem lenne számukra rentábilis a dolog, így szarnak bele. Én meg dagadt kis hobbitként baszódjak meg.)

Miért nem lesz kisebb a seggem attól, h az egészséges életmódról olvasok/gyakorlatos videókat nézek? (Mert nem a receptek olvasgatásáról nőtt ekkorára…)

Vajon don boldog? (Most lesz egy éve, h szakítottunk, és bár első ránézésre úgy tűnik, h jól érzi magát, mint tudjuk a facebookra feltöltött örömteli képek mögött gyakran nem az van, mint amit gondolnánk.)

Vajon én boldog vagyok? (Ha őszinte akarok lenni, nem vagyok szomorú, de nem is vagyok boldog. Sok minden történt ez alatt az egy év alatt, és azt kijelenthetem, h nem bántam meg a szakítást, de ugyanakkor hiányzik is az, h kapcsolatban legyek, h legyen mellettem valaki, akivel megoszthatom az életem, aki cserébe megosztja velem az övét, akiről gondoskodhatok. Amit megtanultam, h többet bírok, mint gondoltam, de korántsem vagyok olyan türelmes, mint amilyennek lennem kellene, és valószínűleg a világ egyik leglustább embere vagyok.)

Ennek örömére megyek, megnyünyörgetem életem négy lábú, nagyon szőrös, nagyon cuki pasiját, aki olyan szívszorítóan tud nyávogni minden este, amikor az éhalál kerülgeti, h aztán két harapás után otthagyja a vacsoráját.

 
 

Sziget 2017

Jaj, de vártam már, h végre eljöjjön ez a nap. Reggel kis körben kávéztünk, J mostanra annyira megutált, h már kávézni sem jött le, ami azért még tőle is fura. Egész nap nem találkoztunk, nem is beszéltünk, gondolom most akkor tényleg vége. A TL-em még mindig kretén, a team meetingen megnéztünk egy 15 perces rajzfilmet, ami arról szólt, h a két egér, és két egér méretű ember lakik egy labirintusban, minden nap elszaladnak egy sajtraktárhoz, ahol esznek, majd irány haza. Egyik nap eltűnik a sajt, és míg az egerek elindulnak rögtön másik raktárat keresni, az emberek teljes letargiába esnek, és nem képesek alkalmazkodni a változáshoz. Majd a sárga emberke mégis legyőzi a félelmét, és neki vág a labirintusnak, és csatlakozik az egerekhez az új raktárban, míg a lila emberke, nem hajlandó alkalmazkodni, és kb. egyedül marad az üres placcon. Borzalmas volt, és a jövő héten ezt fogjuk megbeszélni vele meg az ő TL-vel, aki meg aztán főleg egy idióta. Alig várom, de tegnap mindezt elengedtem, és csak az érdekelt, h mikor mehetek már végre.

Gyors handovereztem L-el, mondtam neki, h két napot bírjon ki valahogy, de ha nagyon ég a ház, akkor hívjon, majd irány a Sziget. Már a villamoson folyt rólam a víz, tudtam, h szét fogjuk izzadni magunkat. Bírom, h vagy az van, h totál elázunk vagy az, h megkotlunk a melegben, nincs alternatív lehetőség. Kiértem, rögtön toltam egy churrost (mondjuk elég durva, h most már egy darab kerül 800 forintba), majd hallgattam egy kis Dubioza Kolektiv-át, akik zseniálisak élőben. Utána megkerestem V-t meg a srácokat, leültünk sörözni, majd amíg a fiúk Belga koncerten tomboltak, addig mi elmentünk pisilni, vizet venni, nézelődni. Koncert után tali, sörözés, majd irány a Nagyszínpad, mert lassan kezdődik Pink. Már akkor tömegnyomor volt, amikor mi odaértünk, de küzdöttünk rendesen. Végre beindult a koncert, ment a tombolás, pár embert odébb kellett raknunk, volt egy túrista nőci, akinek jeleztem, h ha továbbra is így fog ugrálni, akkor arrébb fogom baszni, férjen már el. Szerencsére nem fajult odáig a dolog.
Pink amúgy nagyon profin tolta, tudja, h hogy kell előadni, hogy kell a közönséget bevonni. Ami viszont zavaró volt az a hangosítás volt. Helyenként olyan halk volt, h alig hallottunk belőle valamit, főleg amikor csak beszélt vagy az akusztik résznél, ami azért így kicsit csalódás volt. Persze ez nem az ő hibája, köszönjük meg Tarlós bácsinak, h maximalizálta a hangerőt.
Koncert után sétáltuk kicsit, majd én elbúcsúztam a többiektől, h haza induljak. Éjfélkor értem ki a hévhez, hajnal egykor még a Blahán vártam a buszt, és kb. 1:45 körül értem haza. Betoltam még két cidert, fürödtem, majd alvás, és ma nem csináltam semmit. De tényleg semmit.

A legjobb pillanatok:

amikor random emberkék megállítottak, h milyen cuki vagy szép a virágkoronám

a délutáni kávézás/jégkrémezés G-vel

tombolni Pinkre

a random pasi, aki megpróbált felszedni a Blahán, de mindezt olyan cukin csinálta, h abszolút nem volt tolakodó vagy kellemetlen

 
 

De, engem zavar

“Jelzem továbbá, hogy nem létezik olyan nő, akit zavarna, ha fütyülnek utána az utcán – a nők imádnak tetszeni.”

A fenti mondat Puzsér Robi egyik írásából való (ITT lehet elolvasni), és mélységesen felháborít. Borzalmasnak tartom, h egy amúgy kritikus elmével megáldott, értelmes ember ilyet le mer írni, elbagatelizálva ezzel egy igenis kellemetlen problémát. Bár csak a magam nevében beszélek, de tudom, h a környezetemben is tucatnyi olyan nő van, akit igenis zavar az, ha utána fütyülnek, majd elkezdik ecsetelni, h mit csinálnának vele vagy neki mit kellene csinálni egy-egy testrésszel. Ez nem bók, nem elismerés, és legtöbbször az instant reakcióm, h undorodom az illetőtől (lényegtelen, h munkásember vagy öltönybe csomagolt kretén), és amilyen gyorsan csak lehet elhagyom a terepet. Amellett, h iszonyat kellemetlen, rettentően frusztráló is, mert nem nyerhetek. Ha nem szólok vissza, már akkor is szarul érzem magam, ha pedig leállok vitázni vele, akkor ki tudja mi lesz a válasz reakció, ergo így is, úgy is rábasztam. Ha pedig mondjuk mindez nem nappal, hanem este történik (mint ahogy történt csütörtökön a csajos ivászat utána, amikor egy jókora fekete úriember kihajolt a villamos ablakán, h válogatott szavakkal ecsetelje, h mit művelne velem, majd amikor visszadugtam a zenét a fülembe, akkor kézjelekre váltott), akkor félelmetes is.

Vicces, h pont erről a témáról beszélgettünk pénteken G-vel és J-vel, h egyrészt a nők helyzete csak látszatra jobb, de sokszor így is másodlagos emberként vagyunk kezelve, majd pedig arról dumáltunk, h mi az, ami már kellemetlen egy nő számára. Mondtam nekik, h engem nem érdekel, h ki, h néz végig rajtam, amíg mindezt kultúráltan, és diszkréten teszi, de ha azt látom, h emberünk öt perce mereven bámul, és a szája sarkában már lassan, de biztosan képződik a kis nyálcsepp, akkor az igenis zavaró. Mint ahogy az is, ha valaki nem képes a szemembe nézni beszélgetés közben. Nekik is elmondtam, h ebből a szempontból lényegtelen, h munkásember vagy jól öltözött az illető, ha alpári módon viselkedik, akkor instant visszataszítónak fogom tartani.

Azért álljon itt egy ellenpélda, h lehet ezt kedvesen is csinálni. Csütörtökön a villamoson ültem, bámultam ki az ablakon, amikor arra lettem figyelmes, h valaki integet. Oldalra néztem és egy kb. velem egy korú pasi mosolygott rám, kivettem a fülemből a zenét, mire ő megdícsérte a tetoválásomat, h milyen szép, igényes és, h milyen jól áll. Visszamosolyogtam, megköszöntem, ennyi. Lehet ezt normálisan is csinálni, csak meg kellene tanítani rá a srácokat. (Na meg a csajokat arra, h nem kell rögtön zaklatást kiáltozni, ha valaki megdícséri a ruhád, a megjelenésed stb.)

 

 
3 Comments

Posted by on July 23, 2017 in everythinginbetween, me