RSS

Category Archives: random

Alone

Legtöbbször nincs bajom azzal, h egyedül vagyok, jelenleg ezt dobta az élet, nem hiszem, h életem végéig így fog maradni, ezért nem is görcsölök rajta, h hú vajon mikor talál rám leendő párom, de vannak napok, amikor viszont rettentően érzem, h egyedül vagyok, napok, amikor nagyon kellene, h valaki erősen átöleljen, h ne essek szét, napok, amikor szükségem lenne arra, h érezzem, h szeretnek, és nem barátilag. Ez ma egy ilyen nap.

Advertisements
 
Leave a comment

Posted by on February 9, 2018 in me, random

 

Egy idegbajjal kevesebb

Tegnap megvolt a vérvétel, így ma mehettem a dokihoz megbeszélni az eredményt. A legrosszabbra készültem, lélekben már azt vízionáltam, h cukorbeteg vagyok, és mi mindent kell majd elintéznem, mennyi mindenről kell majd lemondanom stb. Röpke másfél órát ültem ott, mire végre bejutottam, és nagyon meglepődtem. Alapvetően nem, h nem rosszak az eredményeim, hanem kimondottan jók. A legtöbb értékem a megfelelő tartományban van, így nem hogy cukros, de még inzulinrezisztens sem vagyok, amin őszintén meglepődtem. Pár értékem nem megfelelő, pl vashiányos vagyok és van egy hormon, ami nincs rendben, így valószínűleg pajzsmirigy probléma áll fenn. Kaptam is beutalót ultrahangra és endokrinológiára, majd meglátjuk mit mondanak a szakik. Aztán jött a következő meglepetés, éves vizsgálaton a melóhelyen azt mondták, h túl magas a vérnyomásom, most a doki kétszer is megmérte és okés volt. Azért írt fel egy enyhe vérnyomáscsökkentőt, mert a tartomány felső értékhatárán voltam, de mondta, h ez nem vészes. Totál nem erre számítottam. Mikor végeztem felhívtam anyut, h ne izguljon, nem vagyok cukros, persze örült nagyon.

A mai nap amúgy fura volt, konkrétan nem tudtam lerázni J-t. Munkaidőben el kellett ugranom egy boltba, ami ott van a Budafoki úton, beszélgettünk, mondtam neki, h most lelépek, kérdezte hova megyek, válaszoltam, mire közölte, h mikor indulunk. Végül tényleg eljött, majdnem egy órát voltunk távol. Később mikor beszélgettünk ki volt akadva, h este egyedül sétálgatok a Népligetben. Mondtam, h vigyázok, de ki kell mozdulnom, és nem akarok a házak között mászkálni, meg direkt nem hallgatok zenét, figyelek stb. Meló után pedig ismét megvárt, h legalább egy darabon együtt villamosozzunk. Gyanítom, h csak én pörgöm fejben túl ezeket a dolgokat, mert hát hajlamos vagyok arra, h mindent agyon elemezzek, de valahol akkor sem tartom ezt csak barátságnak az ő részéről sem.

L az agyamra megy jelenleg, olyan mint ha mindent elfelejtett volna, és a legalapvetőbb dolgokat kellene újra átbeszélni vele. Ma picit le is basztam, h ne spammeljen már, és, h több mint egy év elteltével ne emlegesse már azt, h az előző munkahelyén hogyan kezelték a dolgokat. Már nem ott dolgozik, szal lassan felejtsük már el az ottani hozzáállást, és vegyük fel az itteni ritmust. Köszcsi.

 
Leave a comment

Posted by on February 7, 2018 in me, random, work

 

Két ünnep között

Jó volt otthon lenni, bár a hazaút nem volt egyszerű, mivel a sofőr kb. hatszor változtatta meg az indulás időpontját. Tök fölösleges volt felkelnem reggel 6-kor, mivel végül 9.30-kor találkoztunk. Ettől függetlenül nagyon hálás voltam, h nem kellett vonatoznom, hanem kényelmesen haza kocsikáztunk. Jó volt anyuval beszélgetni, kicsit készülődni, fát díszíteni, együtt enni, ajándékot bontani. Persze anyu kiakadt azon, h miért költök rá ennyit, miért nem valami hasznosra költöttem a pénzem, de azért örült az ajándékainak. Beszélgettünk mamáról is, h ő már készül elmenni, elajándékozta pár cuccát, mint a téli kabátja, mondván, h neki arra már úgy sem lesz szüksége. Tudom, h ez vár mindannyiunkra, de ilyenkor összeszorul a szívem, és gombóc van a torkomban, mert nem akarom elengedni az én egyetlen nagyimat, akivel annyi nyarat töltöttem együtt. Anyunak pedig még nehezebb lesz, remélem ott tudok majd lenni mellette.

Apámmal is beszéltem, pedig nem nagyon kívánta a szervezetem. Alapjában véve nem egy rossz ember, csak apának volt rettentően szar. Gyerekként még ő volt az én hősöm, aztán ahogy felnőttem rájöttem, h mennyire nem volt okés a viselkedése, h mennyire sokat bántott szavakkal. Ezen kívül azt a nőt vette el, akivel anno megcsalta anyut, egy buta, kivakarózott, tanyasi libát, aki még rosszindulatú és sunyi is. Köszönöm, én ebből nem kérek. Az egészben az a rossz, h van egy féltesóm, akit nem is ismerek, pedig nem tehet róla, h kik a szülei, és igazából érdekelne, h milyen, h mik a hobbijai, h mik a tervei, de egyetlen porcikám sem kívánja, h meglátogassam őket. Azért remélem, h valamikor rá tudom majd venni magam, nem apámék miatt, hanem tesóm miatt.

Írtam A-nak is, h csalódtam, h bár megígérte, h jelentkezik, nem tette meg. Leírtam neki, h továbbra sem haragszok, és sajnálnám, ha így érne véget a barátságunk, de még csak el sem olvasta az üzenetet. Alapvetően próbálok megértő és türelmes lenni, mert bárkinek összecsúszhatnak a dolgok az életében, és nagyon szívesen meghallgatom az illetőt, sőt, ha tudok, akkor segítek is, de azt hiszem őt el kell engednem. Persze sajnálom, h ez lett a vége, de egyrészt nem szeretem magam ráerőltetni senkire, másrészt könyörögni sem fogok senkinek, h had legyek része az életének.

Elkezdtem összerakni J exit ajándékát, több okból is. Úgy gondolom, h ő lesz a következő a fiúk közül, aki nem cégen belül fog váltani, hanem máshol folytatja, majd a karrierjét. Nagyon megviseli szegényt, h 5 éven át dolgoztak az ügyfélért, felépítettek komplett hálózatokat, szervereket, fejlesztettek, üzemeltettek, és most a migrálás során semmibe veszik őket, a management nem hallgat rájuk, és ahelyett, h rendesen meg lennének tervezve a dolgok ismét érvényesül a cég alapvető, majd lesz valahogy, toldozzuk-foltozzuk hozzáállása. Szörnyen frusztáló érzés lehet azt végig nézni, h amiért kínkeservesen megdolgoztál mások milyen könnyen rombolják le. Ráadásul ő szereti is a melóját, gyerekkora óta informatikusnak készült, szívvel-lélekkel csinálta, és mostanra ezt kellően kiölték belőle. Ezen kívül szereti jól végezni a munkáját, nem csak ilyen jó lesz az úgy ahogy van módon. A másik ok, h eddig mindenkinek ő szervezte az ajándékot, én meg segítettem neki. A részvétel moderált volt, már mint mindenki elmondta, h nagyon szívesen belead, de senkinek nem volt kedve utána járni dolgoknak, intézkedni, így mindig ketten csináltuk. Már előre látom, h amikor majd ő megy el, akkor senki nem fogja magára vállalni a szervezést, ami gáz, nagyon, mert nem ezt érdemli.
Mivel ő dolgozott a honvédségnél is, ezért szereztem egy régi lőszeres ládát (igaz ez amcsi, nem magyar), aminek a feliratmentes oldalára felfestem, h emergency survival kit, és teszek bele neki energiaitalt (már megvettem), csokit (ha minden igaz február elejére meglesz), meggyes sört (szintén pipa) és két apróságot (az egyik már a ládában, a másik remélem ideér február elején). Gondolkoztam egy pólón is, de mivel Oroszországból kell csokit rendelnem, mert itthon sehol nem kapható fehércsokis Snickers, neki meg az a nagy kedvence, ezért kicsit változott a terv. A biztonság kedvéért még januárban meg akarom csinálni, h ne utolsó pillanatban kelljen rohangálni. Részben, amúgy persze nem szeretném, h felmondjon, de ugyanakkor azt sem szeretném, h rámenjen az egészsége a munkára, nem ér annyit egy meló sem, szal ez ilyen keserédes öröm lesz, amikor bejelenti majd, h beadta a papírokat. Nem tudom mi történik majd velünk, h barátok maradunk-e vagy a távolság végleg elvágja az egészet. Majd kiderül.

 

 
Leave a comment

Posted by on December 29, 2017 in me, random, work

 

Exit party

10 év után G felmondott és tegnap volt az exit bulija. Gondolkoztam, h elmenjek-e vagy sem (tudtam, h ott lesz J meg a barátnője, és nem sok kedvem volt hozzájuk), de végül úgy döntöttem, h oh fuck it, összeszedtem magam, és elmentem. Kicsit késve értem oda, köszi BKV – és azt hittem leolvad az agyam, amikor megláttam, h már csak az asztalnak azon a végén van hely, ahol ők ülnek. Fasza, egész este ők lesznek a társaságom. Mindegy, köszöntem, lepakoltam, kértem egy meggyes sört, majd hol régi kollégákkal, hol a gyakszival beszélgettem. Rengeteget sztoriztunk, röhögtünk, főleg az est végefelé, konkrétan sírtunk a röhögéstől. Imádtam. Ahhoz képest, h este 11 körül haza akartam indulni hajnal egykor sikerült is neki vágni az éjszakának.

Ami jó volt:

találkozni Zs-vel, beszélgetni vele
hallgatni a sztorikat és nevetni, olyan igazán szívből jövően, nem törődve, h még három házzal arrébb is hallják
P előadásai, imádom azt az embert
megkapni, h igenis jó nő vagyok, fogjam már fel
tükörbe nézni, és nem elborzadni, hanem tetszeni magamnak
a meggyes sör, isteni finom volt, meg is ittam vagy ötöt

Ami nem annyira volt jó (szerencsére a rossztól azért távol állt):

G időnként egy kicsit túl közvetlen volt, kezdtem azt érezni rajta, h nagyon-nagyon szívesen hazavinne
nézni ahogy J és a barátnője időnként enyelegtek (persze, nem meglegpő, csak nem vagyok rá kíváncsi)
a hiszti, amit a csaj művelt (egyszer konkrétan kiment J után, és megtiltotta neki, h többet igyon, aztán később, amikor J-nek nem sikerült taxit hívnia, akkor ahelyett, h hívott volna ő, neki állt duzzogni)
a helyzet, h ott vagyunk egymástól egy méterre, de nem érhetünk a másikhoz (nem mindig sikerült betartani)

Amit pedig nem értettem:

Pénteken szabin voltam, városban mászkáltam, tervezgettem, h mikor mit kell még intézni, amikor is este J rámírt, h így jó lesz az ajándék? Mint ha valamiféle megerősítést vagy buksi simit várna tőlem. Kicsit olyan volt, mint ha azért írt volna rám, h rám írjon, I don’t understand.

 
Leave a comment

Posted by on December 16, 2017 in me, random

 

Vízóra

Még a hétvégén kiírták, h szerdán és csütörtökön jönnek vízórát leolvasni, tegyük lehetővé a lakásba való bejutást. Ok. Ma abszolút délutáni időpont volt megadva, csütörtökhöz viszont oda volt írva, h 14:00 és 18:00 között jönnek. Gondoltam is magamban, h király, akkor nem kell HO-t kérnem, mert 17:00-re simán itthon vagyok. Erre ma jött a közös képviselő nőci, h holnap mikor érek haza, mondtam mikor, hát az nem jó, addig nem vár a leolvasó emberke, mert ma egy csomó lakásba bejutottak, így holnapra nem maradt sok meló. Én meg visszakérdeztem, h és akkor miért 18:00 óra van kiírva? Hát igen, ebben igazam van. Most két opció van, hazárdírozok és vagy itt lesz még a muki ötkor vagy nem, ha nem, akkor a pesti átlagfogyasztást fogják kiszámlázni, ami elég erős rábaszás. Esetleg reggel kikönyörgök magamnak egy fél nap HO-t, és délben hazarohanok.

Miért kell ezt csinálni az emberekkel? Miért nem lehet normálisabban hozzáállni az ilyen helyzetekhez? Miért adnak meg akkor egy kibaszott 4 órás intervallumot, ha be sem tartják? #faszkivan

 
Leave a comment

Posted by on December 13, 2017 in random, whining

 

Boldog Szülinapot

Hétvégén anyu beugrott meglátogatni, így szombaton bejártuk az IKEA – Sugár – Árkád háromszöget. Te jó ég mennyi ember volt ott, helyenként lépni alig lehetett, éljen az ünnepi konzum. Persze ez elég kétszínű kijelentés tőlem, tekintve, h egy, én is vettem ajándékot családtagoknak, barátoknak, kettő, hétköznap mindenki dolgozik, így szinte csak hétvégén tud vásárolni, de akkor sem szeretem a tömeget. Illetve nem kimondottan a tömeggel van bajom, hanem azzal, h mennyire türelmetlenek az emberek. Mindenki azt hiszi, h ő fontosabb a másiknál, furakszik, tolakszik, lökdösődik, holott ha mindenki lenyugodna egy kicsit a picsába, akkor sokkal kellemesebb, és élvezhetőbb lenne az egész.
Azért így sem volt rossz, próbáltam nem a kreténekre figyelni, hanem anyura, beszélgetni, röhögcsélni, szimplán jól érezni magunkat. Rábeszéltem egy nagyon szép bőr cipőre, mert ő csak gondolkodott rajta, és ha rajta múlik simán visszateszi a polcra, és meghívtam sütizni ünneplésként. Persze azért nekem is kellett venni valamit, régebben mindig ellenálltam, aztán rájöttem, h neki ez fontos, h vehessen ilyenkor nekem is pár ajándékot. Így esett, h kaptam most zoknit (olyan öregnek érzem magam, amiért örülök egy csomag zokninak), pizsamát és bambuszpárolót. Most már csak jó gyoza és gombóc recepteket kell találnom.

Vasárnap azért el kellett beszélgetnem anyuval, mert még mindig azt csinálja, h ideállít annyi kajával, amennyit három nap alatt sem eszik meg, majd itt hagyja nekem. Ez alapvetően nem hangzik rosszul, csak, h én nagyon kevés kenyeret, húst és felvágottat eszek, ő meg pont ilyeneket “felejt” itt. Eddig szépen kértem, de most kicsit eréjesebben mondtam, h jó lenne, ha ezt befejezné, mert utálok kaját kidobni, de nem fogom megenni csak azért, h ezt elkerüljem. Ahelyett, h otthonról hoz három csomag felvágottat és zsömlét, h majd jó lesz neki vacsorára, inkább ne hozzon semmi ilyet, és napközben majd veszünk neki vacsinak valót. Megígérte, h jó, többet nem csinál ilyet. Kíváncsi vagyok, h ez tényleg így lesz-e.

Fel kellene hívni apámat, h megkérdezzem mi újság vele, de semmi kedvem. Mostanában megint olyan nyögvenyelős a kapcsolatunk, már sokadjára, és nem tudom, h hogyan lehetne ezen változtatni vagy, h kell-e egyáltalán. Gyökeresen más nézeteket vallok, mint ő, sok dologban nem értek egyet vele, és bár nem okozott fizikai fájdalmat, de rengetegszer bántott szavakkal. Mindez így összesítve pont elég arra, h ne nagyon akarjak a közelében lenni, és ne akarjam vele szorosan tartani a kapcsolatot. Lehet jövő héten erőt veszek magamon…

Ajánlom a Big Little Lies sorozatot, nagyon durván jó. Hűen mutatja meg, h kívülről mennyire tökéletesnek tűnik mindenki élete, belülről pedig mennyire más, de ez csak egy töredéke a történetszálnak. Az utolsó részben pedig olyan csattanó van, amire én speciel abszolút nem számítottam.

Két szám, amiket rongyorsra hallgatok mostanában:

 

 

 

 
Leave a comment

Posted by on December 10, 2017 in me, random

 

Random kedvesség

Ma attól eltekintve, h iszonyat húzós napom volt történt egy nagyon kedves dolog. Az egyik debreceni kolléga, aki régen velünk dolgozott, de jó pár hónapja már másik ügyfélen van küldött nekem egy ajándékot. Semmi különös, csak egy 2018-as Deadpool naptár, de nagyon megörültem neki, annyira jól eső dolog az, amikor váratlanul és önzetlenül kedveskedik valaki.

 
Leave a comment

Posted by on December 5, 2017 in me, random