RSS

Category Archives: whining

Már csak ez hiányzott

Én próbálok pozitív maradni, de kicsit nehéz, amikor épp ömlik rólam a víz, mert olyan rohadt meleg van, közben pedig érzem ahogy levállnak a sejtjeim, mert épp megjött, és ennek a természeti csodának a mellékhatása, h jobban kirügyeztem mint a fák tavasszal, és mire megrágom a kaját nagyjából már végig is ért rajtam. Kicsit nehéz, de még nem adom fel. (Amúgy a pozitívum az egészben, h legalább nem Szigeten, koncertezés közben kell tampont cserélnem.)

 
Leave a comment

Posted by on August 6, 2017 in me, whining

 

I am a nobody

Utálom az olyan napokat, mint a mai, amikor egy jelentéktelen, kis senkinek érzem magam, aki nem számít senkinek, akire nem figyel senki, és aki ha eltűnne, akkor az senkinek nem tűnne fel…

 
Leave a comment

Posted by on August 2, 2017 in me, whining

 

Pasik…

Kezdem egy kicsit unni mindenki hisztijét meg variálgatását. Köszönöm, de van saját bajom, nem kell még pluszba másé is.

Don ugye leadta nekem Fujit még az előző héten, elviekben csütörtökön tudja elvinni, de nem este, hanem négy körül, amikor én még ugye javában dolgozok. Most vagy adok neki megint kulcsot vagy rohanhatok haza. Igazából egyikhez sincs nagy kedvem, de sok választásom nincs. Meg fogom beszélni vele, h örülnék, h ha keresne magának olyan albérletet, ahol nem kell dugdosni a macskát vagy leküldené vidékre lakni Fujit, mert többet nem vállalom. Semmit nem alszok szinte, a két macska ha nem is folyton, de elég sűrűn marja egymást, és látom Berlinen, h megviseli a dolog. Többet nem vagyok hajlandó meghozni ezt az áldozatot, oldja meg másképp.

J pénteken megsértődött, így most a nem beszélünk egymással állapot uralkodik, nekem meg elegem van, h egyik nap ilyen, másik nap meg olyan. Menjen szórakozzon, akivel akar, leszarom innentől kezdve, van jobb dolgom is, mint, h ezen a kibaszott érzelmi hullámvasúton üljek.

A srác akivel beszélgetek Tinderen nagyon nyomul, nekem kezd kellemetlen lenni, így tényleg ki kell találnom, h hogyan utasítsam vissza kedvesen, de határozottan. Nem tűnik rossz embernek, de egyrészt én nem érzem a szikrát kettőnk közt, másrészt nekem sok az, h valaki 2-3 nap visszafogott beszélgetés után már olyanokat ír, h szerelmes a szemembe és társai. Instant nope.

 

MÁV

Azt hiszem a MÁV lassan már csak akkor tudna rosszabb szolgáltatást nyújtani, ha mondjuk minden vonalon naponta csak egyszer, max kétszer közlekedne járat. Pénteken abban a fura mindjárt esik, de még sem, hideg van, de még sem időben indultunk, majd Hatvanban 15 percet ácsorogtunk, mert bevártunk egy másik vonatot. Gondoltam sebaj, ha mi meg kellett, h várjuk őket, akkor majd biztos minket is megvár a csatlakozás Nyéken. Lófaszt. Nyékládházán senki nem gondolkodott, így annak ellenére, h csak negyed órát kellett volna várniuk, elengedték a csatlakozó járatot. Többedmagammal szépen ott rekedtem egy órára este 9 körül az állomáson. Bementem megkérdezni, h ez most tényleg komoly, mire a pénztáros hölgy kedvesen közölte, h sajnos igen. Mondtam neki, h ezt ne vegye személyeskedésnek, mert nem neki szól, de h lehettek ekkora kretének. Megértő volt, gondolom nem én voltam az első, aki jelezte, h az ő kurva anyukájukat.

Vasárnap hasonlót sikerült produkálni, még el sem indultam otthonról, már láttam, h fél órányi késést halmozott fel a csatlakozó járatom, így hiába értem be Nyékre pontosan, meignt dekkolhattam ott egy órát.

Azért persze volt jó is a hétvégében, anyuval és mamával beszélgetni, kicsit lent lenni falun, ahol azért mégis csak lassabban folyik az élet, átvenni a tök klassz bőrsarut (időnként magam is meglepődök, h mik vannak a H&M kínálatában), és azon gondolkodni, h mit süssek következő hónapban a csapatnak. (Be kell vallanom, h hiányzik az, h nincs kinek sütni, főzni, mert szeretek gondoskodni másokról, még ha ezt időnként rosszul is fejezem ki.) Ja, és van egy új kedvenc sorozatom, The Handmaids Tale, zseniális. Mondjuk, ha valaki kicsit rosszabb passzban van, akkor inkább skippelje, de nekem kellően drámai, nyomasztó és letargikus, miközben azért izgalmas és kíváncsivá tesz.

 
Leave a comment

Posted by on May 7, 2017 in me, whining

 

Csütörtök az új hétfő

Na ki vett ma reggel kávéfürdőt fehér felsőben? Igen, én, mert sikerült a reggeli kávémat lendületesen kiborítani. Persze feltakarítottam magam után, bár mondta T és D, h hagyjam, majd ők megcsinálják, de nem vagyok olyan paraszt, h másnak extra munkát csinálok, majd ott is hagyom. T rendes volt, mert csinált nekem egy másik kávét, holott nem kellett volna, hiszen én voltam a balfasz. Cserébe egész nap ülhetek kávés felsőben, úgy nézek ki, mint aki lehányta saját magát. Persze a fiúk jót röhögtek rajtam, meg be is szóltak. Mondjuk mikor mentem ki, akkor már én is röhögtem, de azért na, indulhatott volna jobban is ez a nap.

Rendeltem pólókat, és én kretén rossz címet adtam meg. Persze mire észrevettem már nem lehetett rajta módosítani, írtam a customer servicenek, és most azon aggódok, h ki tudjuk-e még javítani vagy járhatok a posta nyakára.

Melóban is hétfő van, mindenki hisztis, nyűgös, most azonnal oldjunk meg hónapok óta húzódó problémákat. Hát persze…

Ráadásul don ma este nálam alszik, mert annyira hiányzik neki Fuji, h szeretne egy kis időt vele tölteni. Nem tudom, biztos fura lesz, de majd megoldjuk. Annak mondjuk már kevésbé örülök, h vasárnap még sem viszi el a macskát, hanem majd hétfőn. Lassan az egy hetes nyaralásból két hét lesz, kezdem picit unni.

Az egyetlen dolog, ami tartja most bennem a lelket az, h pénteken remélhetőleg mehetek haza. Jó lesz látni anyut, mamát, kicsit beszélgetni, főzőcskézni.

 
Leave a comment

Posted by on May 4, 2017 in me, whining

 

Ünnepi zanza

Hű, sok lesz, azt se tudom, h hol kezdjem. Melóügyileg talán kezdenek kicsit megnyugodni a dolgok. Nem mondom, h egyenesben vagyunk, de az enyhe pozitív tendencia továbbra is megvan, és ez azért reménykedésre ad okot. L továbbra is szorgos, időnként kicsit figyelmetlen, de nagyon igyekszik, és még mindig azt látom rajta, h szeretne jól dolgozni.
A héten volt egy rövidke beszélgetésem G-vel. Ő továbbra is bullshittelésben a legjobb, meg utazgatásban, esküszöm, h több időt tölt úton, mint az irodában. Jeleztem neki, h nem szeretnék a jelenlegi pozíciómban megöregedni, és a mostani infóim alapján melyik irányba szeretnék elmozdulni. Erre közölte, h csak akkor mehetek el, h ha nem csak megvan a helyemre az illető, hanem be is tanítottam. Közöltem vele, h ezt most felejtse el, és utaltam arra, h amikor K elment, akkor őt először nem sikerült pótolni, majd kaptuk helyette P-t, aki inkább volt biodíszlet, mint munkaerő, így én sem fogom megvárni, amíg ők kegyeskednek találni a helyemre valakit. A válasz az volt, h dede, neki ez az elképzelése, mire csak annyit reagáltam, h jó, akkor cégen kívül folytatom a pályafutásom, mert nekik hónapok alatt sikerül általában embert találniuk, én meg annyit nem fogok várni. Természetesen nem tetszett neki a válaszom, és abban maradtunk, h erre még visszatérünk. Az az ember annyira idióta, h az hihetetlen, úgy csinál, mint ha ez a cég lenne a világ legjobb munkaadója. Segítek, nem az. Nem rossz, de nem is a legjobb, és ahelyett, h meghallgatnák a lentről jövő kritikát, panaszt, visszajelzést csak mennek a fejük után, h majd a management így, meg a management úgy. Aztán csodálkoznak, h nagy a fluktuáció.

A lakás kezd egész pofásan kinézni. A fürdő kész, na jó, egy zuhanyfejet és gégecsövet még vennem kell, de ezek már apróságok. A háló alakul, a két éjjeliszekrényt és komódot már összeszereltem, az ágykeretet a következő héten veszem kezelésbe. A már átszállított ruhákat is elpakoltam. Persze még nem okés a rendszer, h mit hova, de szerettem volna, ha nem gyűrődnek tovább a bőröndökben. Ma voltam matracot nézni, lefeküdtem és azt hittem fel sem kelek onnan. Hihetetlen volt a különbség a jelenlegi fekhelyem (egy kituggyahányéves franciaágy), és a hiperszuper, zónákra osztott matrac között. Ráadásul pont akció van a Jyskben, így kb. 30%-ot spórolok, ha most veszem meg, ami azért nem rossz egy százezres tételnél. A héten kitakarítottam a konyha egy részét, esküszöm nem értem, h hogy tud valaki úgy főzni, h még a szekrényajtó belseje is zsírfoltos. Amúgy ha nem pityeregtem volna egy órát, akkor az egész konyha meglett volna, de aznap kicsit megbillentem érzelmileg, és így jött ki a lépés. Azért nem rossz teljesítmény a takarítás + átvitt dobozok és konyhai cuccok elpakolása.

Hogy miért billentem meg? Mert próbáltam felnőtt lenni, és furán sikerült. Ugye az elmúlt hetekben már abszolút nem kerestem J társaságát, moccon töröltem, amikor pedig kint volt, akkor nem álltam le vele beszélgetni, mert ezt éreztem helyesnek. Igazából tudom, h ez nem e-mail téma, de nem sikerült egyedül elkapnom, h face to face megkérdezzem, így maradt az elektronikus forma. Írtam neki egy mailt, h egyszer megbeszélhetnénk, h hányadán állunk, mert nem igazodok ki rajta, és nem számonkérem, nem lebaszom, hanem tényleg csak tisztázni szeretném a dolgot. Erre kaptam egy olyan seggfej választ, h csak lestem.
Közölte, h ő nem kerül engem (nem a lófaszt), viszont azt érzi, h én kerülöm őt (ebben van igazság), de van valami, amit azonnal fejezzek be és állítsak magamon, ez pedig a fenékbe rúgdosás. A sima macerálást (mit amikor még csak nem is találkoznk???) még csak-csak elviseli, de ezt már nem.(Flashback: nem tudom, h hogy indult, de még az elején, amikor elkezdtük piszkálni egymást, akkor jött, h ő időnként lökdösött, én meg finoman seggbe rúgtam vagy úgy csináltam, mint ha arra készülnék. Nem azt kell elképzelni, h földre vittem és teli erőből rúgdostam.) Azt írta, h konkrétan fizikai fájdalmat okozok neki (persze a múltkor még az volt, h semmiféle fizikai fájdalom nincs, és csak úgy csinál, mert szeret drámázni), amit nagy kisfiúként elvisel, de ne csodálkozzak, ha majd egyszer ő is így fog hozzám állni. A zárómondat volt a legszebb, annak veszem ezt, aminek akarom. Az egészre csak annyit válaszoltam, h ha valaki fültől fülig vigyorogva azt mondja, h nana, óvatosan, mert kihúzod a gyufát, akkor az pont nem úgy jön le, mint ha épp szenvedne, és too much lenne a dolog, de ok, befejeztem.
Bevallom elég szarul esett, h próbáltam normális lenni, és cserébe ez volt a reakció. Elküldtem a levelet A-nak, aki közölte, h felbaszta magát rajta kicsit, mekkora seggfej tuggyuki és, h innentől kezdve tartsam a három lépés távolságot. Mondtam neki, h tekintve, h ugyanarra a clientre dolgozunk ez elég nehéz lesz, már csak a reggeli/délutáni csapatos kávézgatásokat tekintve is. Hát na, szar érzés az egész, de nagylány vagyok, majd feldolgozom, és az biztos, h egy életre megtanultam, h házi nyúlra nem lövünk, nagyon nem. Amúgy annak ellenére, h E azt mondta a múltkor, mikor kísért haza, h neki nem jön be J, és gusztustalannak tartja ahogy viselkedik, a testbeszéde egészen másról árulkodik. Egészségükre…

 
 

:(

Magamnak kerestem a bajt azzal, h pár hónapja belementem ebbe az egész flörtölősdibe, ami aztán kicsit eldurvult, majd semmivé vált. Nem keresem a társaságát, nem akarom keresni a társaságát, de hazudnék ha azt mondanám, h nem örülök kicsit sem, amikor összefutunk. Ma is többször voltak véletlen találkozások, semmi különös, mivel én nem állok le vele beszélgetni, ő meg nem töri magát, h marasztaljon, de ha úgy hozza a helyzet, akkor ugyanúgy beszól, vigyorog rám vagy akár hozzám ér.

Tegnap is és ma is együtt mentünk egy darabon haza. Nem így terveztem, tényleg nem, de tegnap amikor sétáltam utólért az egyetemnél, nem szólt hozzám, hanem mellém lopakodott, én meg csak azt vettem észre, h a mellettem jövő alak nem előz meg, oldalra néztem és ott vigyorgott. Mesélte, h megy terepszemlére, mert hálózatot épít egy ügyvédi irodának, nekem kb. meg sem kellett szólalnom. Aztán én le akartam kanyarodni, megálltam, h elköszönjek, erre tovább mesélt, és bár nem ácsorogtunk ott fél órát, de pár percig még így is húzta a dolgot. Pedig semmi fontos mondanivalója nem volt.
Ma a másik villamos felé mentem, mert elugrottam a lakáshoz, reméltem, h nem futok össze vele, hiszen tudom, h általában ezen a vonalon jár haza ő is. Már majdnem a feljárónál jártam, amikor kikanyarodott elém, direkt nem szóltam, h hát ha felér és pont elkapja a villamost. Nem így lett, felértem, ott cigizett, köszöntem és mentem tovább. A vili nem nagyon akart jönni, ő viszont igen, beszélgettünk, bár én azzal voltam inkább elfoglalva, h kiszedjem valahogy a cukorkát, ami felragadt az ínyemhez, ő meg csak vigyorgott azon, h mit szenvedek. Végre megjött a villamos, persze jó tömött volt, felpattantam, nem egymás mellé kerültünk, így nem beszélgettünk, én még csak rá sem néztem. Aztán egyszer csak mögöttem volt, éreztem ahogy átnyúl felettem, a következő pillanatban pedig már háttal állt. Ekkor jött a felismerés, h tényleg meg kellene barátkoznom a gondolattal, h semmi nem lesz köztünk, mivel le merem fogadni, h ha E állt volna ott, akkor esze ágában nem lett volna arrébb menni, és kihasználta volna a helyzetet. Szerencsére pár megállót megy csak, hallottam ahogy odadob egy hellót, de nem volt időm válaszolni.

Szar dolog a felismerés, h milyen könnyen lép túl rajtad a másik, h mennyire nem jelentesz már neki semmit.

 
Leave a comment

Posted by on December 13, 2016 in me, whining