RSS

Category Archives: work

Céges buli 2017

Tegnap este volt az idei éves céges buli, és bitang laposra sikerült. A helyszín ugyanaz volt, mint tavaly, a kaja és a pia is rendben volt, de az egész olyan semmilyen volt. Nem volt hangulat, nem volt pörgés, sőt mi több, inkább erőltetettnek és izzadságszagúnak tűnt. Annak ellenére, h félig beöltözős parti volt, a téma a ’20-as évek amerikájának divatja volt, azaz szesztilalom, Gatsby és társai. Szerintem az ötletet a hobbi nőgyógyászok baráti köre vetette fel valamelyik HR/Coms meetingen, mert jó néhány leányzónak le sem kellett hajolnia ahhoz, h kilógjanak a farpofái. Az estet idén amúgy egy magas, szőke csaj nyerte, akinek akkora szilikon mellei voltak, mint a fejem. Ő annyira nem értette, h a kor divatja miről szólt, szimplán magára rántott egy tollas fejdíszt, egy rózsaszín-fekete fűzőt, egy tüll “szoknyát” és egy pár neccharisnyát. Úgy nézett ki, mint aki pincérnői álláshirdetésre siet a Moulin Rougeba. Amúgy voltak azért olyanok is, akik tök jól voltak felöltözve, tényleg utána néztek, h akkoriban mi volt a divat. Főleg amúgy a fiúknak állt nagyon jól a fehér ing, csokornyakkendő, nadrágtartó kombó. Én tökre bírnám, ha ez picit többször köszönne vissza a hétköznapokban is, mert egy srácot nem láttam tegnap, akinek ne állt volna jól, de tényleg, nagyon cukik voltak.
Én persze nem öltöztem be, de így is nagyon sok dícséretet kaptam, h milyen jól nézek ki vagy, h milyen csinos vagyok. Sajne ez nem sokat segített az est hangulatán, így még 11 előtt leléptem, itthon aztán még megnéztem egy részt a Punisherből, majd ledőltem aludni.

Kicsit úgy érzem ez az erőlködés, ami a bulit belengte hűen tükrözi a cég jelenlegi állapotát, miszerint görcsösen próbálunk előre menni, holott az alapok sincsenek rendben, de ha ezt szóvá mered tenni, akkor te vagy a hülye, a begyöpösödött, aki fél a változástól, és nem kooperatív, pedig gyanítom, h mélyen, legbelül az összes manager is tudja, h szar a helyzet, csak nem meri bevallani, mert akkor szembe kellene néznie a saját hibás döntéseivel.

Advertisements
 
Leave a comment

Posted by on December 3, 2017 in me, work

 

Na ki volt az a balfasz, aki elszámolta magát, és előző vasárnap már elkezdte feldíszíteni a lakást, mondván, h már első advent van? Yapp, én. Egy laza két órás projekt volt átfesteni a mini gömböket körömlakkal, mert túl egyszerűnek találtam őket, aztán másnap még ugyanennyi idő volt fellógatni őket a lámpára, de megérte. Imádom, ahogy az üvegfák és a gömbök lógnak, mint ha lebegnének. Ma ugyan csak csomagolóért, és képkeretért mentem az IKEA-ba, de olyan szép gömböket találtam, h nem tudtam otthagyni őket. Este aztán ment a sufni tunning, mert, h elég nehezek, és nem maradt egyik sem a helyén, így eszkábáltam egy három pontos felfüggesztést, így már a lámpabúra kb. közepe alatt lógnak, nem csúszkálnak, és tök jól mutatnak. Ha már ünnep, az ajándékok kb. 98%-a is ott pihen a polcon, sőt, már be is csomagoltam őket. (Imádok ajándékokat csomagolni, ez az egyik perverzióm, kitalálni, h milyen lesz a papír, a szalagok, a névkártya, minden. Idén egy atom csillogós ezüst papírt találtam, hozzá fehér szalag és szürke-fehér bakers twine, a névkártyák pedig fehér alapon piros feliratosak lesznek. Már kinéztem a betűsítpust is, csak meg kell festenem őket. Szeretek ilyennel babrálni, mert mindig remélem, h az aki kapja érzi rajta, h szívem-lelkem benne van.) Szeretek készülni a Karácsonyra, de most még magamat is megleptem, h mennyire rendezett vagyok, h már itt tartok, így a december nem a rohangálásról, az idegeskedésről és hasonlókról fog szólni. Holnap amúgy elintézem a maradék 2%-ot is, hiszen ha már úgyis megyek a Vörösmarty térre a Gerbeaudba, h mamának megvegyem a kedvenc csokiját, akkor benézek a C&A-ba is, h találok-e anyunak szép pulcsit. Ha nem, akkor kap egy ajándékkártyát a kávé, arckrém, arcmaszkok és csoki mellé. Valamelyik nap pont szóba került az ajándékozás, és B olyan lekezelően mondta, h ő soha nem venne ajándékkártyát, hanem inkább választ valamit. Őszintén, szerintem ez egy borzalmasan önző és sznob hozzáállás. Ez olyan tipikus, majd én jól megmutatom attitűd, ami abszolút nem veszi figyelembe, h a másik ember ízlése változik, és nem biztos, h ami tetszett neki tavaly, az jó lesz idén is. Nem egyszer történt meg velem is, h olyan ruha vagy termék tetszett meg, h még én is meglepődtem.

Mivel úgy néz ki idén én csinálom a sütit, mert anyu estis lesz, ezért hétfőre már megrendeltem a Tescot, h hozzon nekem lisztet, cukrot és mindenféle alapanyagot, h ezekért se az utolsó pillanatban kelljen rohangálnom. Alapvetően nem szeretek boltba járni, amikor sokan vannak, de az ünnep közeledtével még szörnyűbb élmény az egész, így ha tehetem előre tervezéssel elkerülöm a forgatagot.

A héten odabent letudtam a kötelező karácsonyi csapat vacsora meghívókat. Debrecenbe nem vagyok hajlandó lemenni, a pestinél pedig kibújtam az egész alól azzal, h már így is sűrű a hét, nem fér bele. Ami részben még igaz is, de ha nagyon akarnék, akkor el tudnék menni, csak nem akarok. Nem szeretem azokat az embereket, hamisnak és álszentnek tartom őket. Olyanok, mint akik megragadtak a gimis korszakukban, klikkekbe tömörülnek, és akiről úgy ítélkeznek, h nem elég menő, azt nem veszik be a bandába.

Szombaton éves céges buli. Valamelyik zseni kitalálta, h legyen Gatsby témájú. Nem értem miért kell erőltetni, h tematikus legyen egy céges buli. Arról nem is beszélve, h az 1920-as évek divatja nagyon kevés mai nőnek áll jól, így kíváncsi leszek, h milyen csodás mellényúlásokat láthatunk majd az est folyamán. Tavaly is volt pár erős szett, azt hiszem a piros lakk csizma, neccharisnya, piros lakk bőrgatya és csöcsvillantó felsőt viselő leányzó volt a nyertes. (Még mindig vallom azt, h dress for the body you have, not for the body you want. Persze jó dolog kísérletezni, és éljen a pozitív testkép, de azon sem ártana elgondolkodni, h csak azért, mert rámjön biztos, h hordanom kell-e.) V-vel és G-vel megbeszéltük, h megyünk, jó lenne egy szolidabb estét produkálni, mint tavaly, amikor kb. csodával ért fel, h nem hagytam el semmimet, nem törtem össze magam és hazataláltam. Bár jó lett volna vele is lenni kicsit, de J nem jön, előző este koncetre mennek, ahol valószínűleg úgy szétcsapja majd magát, h az egész hétvégét regenerálódással fogja tölteni.

Hjaj, alig várom már, h hosszabb legyen a hajam, úgy hiányzik, h összefogjam, befonjam. Aztán amikor hosszú lesz meg azon fogok nyünyörögni, h milyen jó a rövid haj, mert sokkal gyorsabban végzel a hajmosással, szárítással stb. Sose jó, ami van.

 
Leave a comment

Posted by on November 30, 2017 in me, random, work

 

M mint kretén

Ma komolyan azt hittem, h felállok és közlöm a team leaderem közvetlen főnökével, h egy kretén, egy életképtelen, beképzelt, pökhendi polyáca, akit rossz példaként kellene mutogatni.

Általában egyik “fontos” meetingről a másikra rohangál, de ma szinte egész nap a helyén volt. Mivel igazából nem csinál semmit azzal szórakoztatta magát, h a jelenlegi asszisztensével diskurálgatott mindenféléről. Ez már önmagában nagyon kínos tud lenni, mivel olyan “bókok” hangzanak el a szájából, h milyen ősasszonyos szoknya van ma rajtad. Bárgyú, rettentően, és nem veszi észre magát. Ami viszont igazán kiverte a biztosítékot az az volt, h kijelentette, a feminizmus egy betegség, és ő nem ért egyet azzal, h az ilyen kisebbségek mások kárán szerezzenek maguknak extra jogokat. L-el összenéztünk, h tényleg jól hallottuk-e, sajnos igen. Utána egy órán keresztül boncolgatta a témát, a lényeg nagyjából az volt, h a nők igazából örüljenek annak, ami van, és fogják be végre. Gratulálok, a konyhából azért időnként kijöhetünk vagy rögtön rendezzünk be egy alvósarkot a hűtő mellett?

 
2 Comments

Posted by on November 27, 2017 in random, work

 

Utálom a politikát

A múltkor ugye rendeződött B sorsa, és kiderült, h ő lesz az új SDM. Már akkor is mondták, h az ő pozijára, changre engem akarnak, aztán beindult az időhúzás. Én már akkor is mondtam, h ezt az egészet a debreceni TL csak azért csinálja, mert neki merőben más tervei vannak. Persze mindenki mondta, h nincs igazam, és rémeket látok, de ma végleg beigazolódott a gyanúm. A vezető SDM-ünk leült velem, és elmondta, h B helyére azt a srácot teszik tovább, akit kérés nélkül varrtak a nyakunkba pár hónapja. Azt az embert, akit valami barlangból fújt elő a szél, azt a homofób kretént, akivel amúgy senki nem akar együtt dolgozni. Azt az embert, aki fel volt háborodva, h hát neki senki nem szólt, h a tréningeken jegyzetelnie kellene. Gratulálok!
Amúgy értem én, h mint TL ő a saját emberének az érdekeit nézi, de amikor kimondottan jelzik az accounton dolgozók, h egy adott emberrel nem akarnak/tudnak együtt működni, akkor mi a fasznak kell erőltetni? Egy több ezer embert foglalkoztató cégnél nem lehetett volna valami más pozit találni annak a szerencsétlennek? De, lehetett volna, csak az több erőt, időt vett volna igénybe. Kíváncsi leszek, h hogyan alakul majd a hangulat csapaton belül ezek után.

Amúgy az jól esett, h engem támogattak a kollégák, persze a végeredményen ez elég keveset változtat, így kicsit el vagyok kenődve, de holnapra már minden rendben lesz. Egy estényi önsajnálat azt hiszem megengedhető.

Nem tudom, h mi lesz a csoportunkkal, jelenleg megy a kié nagyobb játék az itthoni, és a kinti SDM-ek között, mi pedig ott ülünk középen, próbálnánk dolgozni, de hol processek hiányzonak, hol a megfelelő támogatás. Érdekes.

 
2 Comments

Posted by on November 17, 2017 in me, work

 

Szabadság, szeretem

Holnaptól szabin vagyok, és akármennyi is örülök ennek, azért van pár dolog, ami beárnyékolja a dolgot. Az egyik, h nem bízok L-ben, h helyt tud majd állni. A mai handoveres doksiba beleírtam mindent, ami fontos volt, de még így is nehezére esett kiigazodni. Nekem pedig már nincs türelmem hozzá, bőven véget ért a tacskóvédelmi periódus, igenis fejből kellene tudnia, h mondjuk hol tartjuk a user guideokat és templateket, outlookban melyik mappába mit pakolunk stb. Sajnos még mindig nem megy, ráadásul most ugye hónap eleje is lesz, és ő csinálja majd a reportokat. Próbálom nem előre spannolni magam azon, h vajon mire jövök majd vissza, de nehéz.
A másik, ami picit csorbít a szabadság eufórikus érzésen az, h kvázi arra fogom használni a napokat, h rohangáljak bankba, másik bankba, orvoshoz, digihez, ajándékokat venni, vonatjegyért, majd alaposan kipucoljam a lakást. Persze azért nem panaszkodom, mert mégis csak saját ügyeket intézek majd, és nem az irodában fogok rohadni látástól vakulásig, de azért pár hosszú sétának vagy egy utazásnak jobban örültem volna. Aszem az elkövetkezendő napok mottója a get shit done lesz.

Azért vannak jó dolgok is:

  • az ősz gyönyörű tud lenni, a fák, a levelek, az ég, a viharok
  • hétvégén végre látom újra a családot, ami azért nem esik meg túl gyakran (többet kellene hazajárnom, irrgumburrgum)
  • kijött a Stranger Things második évada, már le is zörrentettem, h minden nap megnézzek pár részt, az első évad brutál volt
  • novemberben jön a Punisher, ami irdatlan jónak ígérkezik
  • megyek Kowalsky meg a vega akusztik koncetre, meg Gorillazra, megyünk vacsorázni a csajokkal, meg szerintem V-t és G-t is megpróbálom rávenni egy meló utána beülős estére
  • újra beleszerettem a pirosba, mint színbe (jó tíz évvel ezelőtt ez volt a kedvenc színem, aztán fokozatosan eltávolodtam tőle, míg az utóbbi években, szinte már csak feketét és szürkét hordtam, idén vettem vissza a repertoárba a fehéret, és most úgy néz a pirosat is)
  • apropó ruhatár, kiszórtam pár felesleges darabot, odaadtam őket T-nek, h vigye el ruhacserére vagy hordja, h ha jók rá, mert én már úgy sem fogom
  • kicsit olvasgattam a zero waste hozzáállásról, és bár elsőre elég soknak tűnik, azért igenis vannak megvalósítható dolgok (már rendeltem fém szívószálakat, amiből egyet majd beviszek az irodába, h ne szaporítsam a műanyag hulladékot, és találtam méhviaszos kendőket, amikbe élelmiszert lehet csomagolni, így részben kiváltható az alufólia és a folpack használata), így ezeket megpróbálom beépíteni a kis életembe, mert rettentően hülyének tartom azt a mondást, h a Földet elődeinktől örököltük, lófaszt, pont fordítva, a következő generációktól vesszük kölcsön, és ha így folytatjuk, akkor nem sok mindenért lehetnek majd hálásak nekünk

Tudom ez nem sok, és javarészt apróságok, de szerintem ezek is számítanak, ha pedig már Punisher:

 

 
2 Comments

Posted by on October 30, 2017 in everythinginbetween, me, work

 

Az új kolléga

Még augusztusban kaptunk egy új kollégát change managementre, akit nem kértünk, de tipikus esete volt annak, h a people management nem beszélt az account felelőssel. Ha anno megkérdeznek minket, akkor szóltunk volna, h köszi, de elegen vagyunk, nem kell új ember. Mindegy.

Elsőre csak szimplán furának tűnt, aztán egy reggeli beszélgetés alkalmával előadta, h melegnek lenni természetellenes, undorító, sőt gusztustalan dolog. Mennyire hányhatnékja volt, amikor ment haza, és a metrón két pasi, láthatóan egy pár, egymással voltak elfoglalva, és az egyik megsimogatta a másiknak a hasát. Így, amikor szállt le direkt hozzájuk baszta a táskáját, remélve, h belé kötnek, és lesz alkalma megverni őket. Teljesen el voltam képedve, h mennyire komolyan gondolta az egészet, és hiába próbáltuk elmagyarázni neki B-vel, h a hozzáállása rettenetes, és még ha nem is ért egyet az egésszel, legalább ne bántson másokat, mert végképp elfogadhatatlan csak legyintett.

Ma viszont még ezen is sikerült túl tennie. Kezdjük ott, h röhögve adta elő, h az egyik ismerősének az anyukáját leütötték, miután kicsit ittasan sétált haza egy buliból. Képes volt azt mondani, h miért volt ittas, mit keresett ott az utcán, miért arra ment. Baszki, komolyan az áldozatot kell hibáztatni azért, mert valami barom kirabolta? Amúgy is, hol marad az empátia, egy ilyen sztorinál nekem az instant reakcióm az, h de ugye nem történt nagyobb baj, jól van stb. Az egészet azzal koronázta meg, h kijelentette, h minden nő, aki kivágott felsőben vagy rövid szoknyában megy utcára igazából felhívja magára a figyelmet, és kvázi szeretné, ha valaki megerőszakolná. Amikor pedig elhangzott a kérdés, h és mi van, ha ő megy haza hajnalban és őt támadják meg? Az volt a válasz, h olyan nem történhet meg, mert ő tudja, h hova, mikor nem szabad menni, és amúgy is meg tudja védeni magát.

Teljesen el voltam képedve, nem tudom, h melyik sötét barlangból mászott elő ez a gyerek, de ezek után még ennyit sem kívánok vele kommunikálni, mint eddig. Legszívesebben odamennék hozzá, és szó nélkül lebasznék neki egyet a billentyűzettel.

 
Leave a comment

Posted by on October 27, 2017 in me, work

 

Mindjárt szabi

Mondanám, h nyugis hét volt, de ez csak a látszat. Úgy érzem, h az SDM-jeink sosem fognak tudni együtt dolgozni, egymás ellen munkálkodnak, ahelyett, h egyszer leülnének, megbeszélnének mindent, és végre félretennék ezt a dacos faszméregetést. A vicces az, h miután itt ment az elmúlt hetekben az erőfitogtatás az itteni SDM-ünk nagy mellénnyel volt, h ő átveszi a reportingot és csinálja. Aha, ehhez képest a reporting nagyrészét már rá is tolta a gyakszikra, és amit meg nem tudott átadni, ergo neki kellene megcsinálnia baromira nem csinálta meg. Hétfőre ígérte a számokat, többször kapott tőlem remindert, h el kell küldenünk őket, de semmi, szal hétfőn megírom a csoportnak, h sorry a késésért, na meg azt is, h innentől kezdve a kedves SDM-ünket keressék ez ügyben. Ha akkora nagy arca volt, h majd ő megmutatja hogyan is kell ezt csinálni, akkor miért is nem tartja magát ehhez, és miért adja máris át másnak a melót úgy, h fogalma sincs az egészről?!
November elején szabin leszek, szóltam előre, a következő héten még átnézem a dolgokat L-el, de az biztos, h én nem fogok ezzel foglalkozni. Ha fel mernek hívni ezzel kapcsolatban el fogom hajtani őket a picsába.

Pénteken volt P utolsó napja, megy a BT-hez incident managernek, és olyan búcsúlevelet írt, h majdnem lefordultam a székről a röhögéstől. Egy komplett wall of textet írt arról, h a team leaderünk G milyen rendes, hatékony, és mennyire becsüli, h nem rúgta ki. Na meg persze név nélkül, de nem túl burkoltan benne volt az is, h Zs és én mekkora köcsögök vagyunk, amiért nem támogattuk őt, nem segítettünk neki, nem vettük a fáradtságot, h megismerjük. Erről csak annyit, h G sajnos kénytelen volt segíteni neki, mert nem tudta kirúgni, a régi csoportja, sőt senki sem akarta átvenni, mert mindenki tudta már, h mennyire megbízhatatlan. Mi pedig Zs-vel igenis próbáltunk neki segíteni, de uram bocsá nem a mi hibánk, h ötvenedjére már nem akkora részletességgel és türelemmel magyaráztuk el a dolgokat.

J visszatért szabiról, és nagyjából ott folytattuk, ahol abbahagytuk, szal továbbra sem értem, h mi ez az egész. Van amikor nagyon figyelmes, van amikor pedig mint ha megfeledkezne arról is, h létezem. Csütörtökön kapott “lebaszást”, h mi az, h hozott csokit, és még csak meg sem kínált. Nem mondom, h nem esett szarul, de azért nem jött el a világvége, ehhez képest nem tudom hányszor kért bocsánatot írásban, szóban, mint ha vérig sértett volna. Pénteken furán unalmas volt a nap. Amit tudtam megcsináltam, de sehogy sem akart vége lenni a munkaidőnek. Gondolkoztam, h lelépek négykor, de végül félig elszöszöltem. Ráírtam J-re, h mi a helyzet, de még csak választ sem kaptam, így összepakoltam, és eljöttem. Meglepődtem, mikor rámírt facebookon, h nem tudott válaszolni, mert sokan ültek mellette (elvből nem nyitjuk meg egymás beszélgetését, ha más is van körülöttünk, mert tudjuk, h mindketten elborultak vagyunk, és sose tudhatjuk, h a másik épp annyit írt, h menjünk szünetre vagy azt, h de megdugnálak most), még csak most indul, és jó hétévégét. Egy óra elteltével vettem is a fáradtságot, h válaszoljak, jó hétvégét kívántam neki, na meg írtam, h óvatosan a kukoricatöréssel, mert tavaly is három napig fájt mindene utána.
Nem irigylem őket most, beindult a projekt, rengeteg rendszert kellene migrálniuk, de persze kb. semminek nincs meg az előfeltétele, a projektesek meg úgy adják elő a dolgot, mint ha minden okés lenne. Lassan szerintem J-nél meg G-nél is érik az, h újra elkezdjenek interjúkra járni. Így is alig bírnak a meglévő meló mennyiséggel, ehhez jön még a migrálás, szal ha csak egy ember feláll az asztaltól, akkor borul minden. Én ebből a körből még kimaradok, de sajnos majd hozzám is el fog érni a projekt egyszer, de az tuti, h én nem fogok olyanra rábólintani, ami nem felel meg a valóságnak. Kurvára nem érdekel, h kivel fogok összeveszni vagy, h ki nem kapja meg miattam a bónuszát, de nem fogjuk zölddel kipipálni azokat a pontokat, amik nincsenek ténylegesen készen.

Már csak két hetet kell kibírnom aztán szabi, ráadásul mivel vállaltam az októberi ügyeletet kaptam plusz egy napot, így több mint egy hetesre dagadt a szünet. Ezt már szeretem. Novemberben le kell majd ülnöm megbeszélni L-el a karácsonyt. Mivel tavaly én dolgoztam, ezért idén nem fogok, és nem érdekel, h ők családilag hogy fogják ezt megoldani. Lehet, h rosszul látom, de szerintem így fair, h egyik évben az egyik, másik évben a másik ember kapja meg ezt az időszakot. Meglátjuk mi lesz.

 

 
Leave a comment

Posted by on October 14, 2017 in me, work